Régió 2017. 08. 08.

10 vállalkozónak ítélték oda a „DUNAMENTE EREDETI TERMÉK“ védjegyet

A közelmúltban (július 20-21.)  a „Dunamente határon átnyúló térség” képviselői találkoztak Búcson. A polgármesterek, vállalkozók illetve nonprofit szervezetek vezetői azzal a céllal gyűltek össze, támogassák a helyi termékeket.  

Az eseményen az értékes szakelőadások mellett sor került a „DUNAMENTE EREDETI TERMÉK“ térségi védjegy bemutatására és odaítélésére is.

A bizottság ülésén részt vett Szalay Rozália a HACS ALSÓCSALLÓKÖZI TÁRSULÁS elnöke, Stubendek László Komárom polgármestere, Horváth Árpád Gúta polgármestere, Domin István Izsa polgármestere, Rácz László Gellér polgármestere, Polák László Ekecs polgármestere, valamint Fiala Andrea, a komáromi Regionális Fejlesztési Iroda képviselője.

Miután áttanulmányozták a kérvényeket, a bizottság úgy döntött, A „DUNAMENTE EREDETI TERMÉK“ térségi védjegyet a következő vállalkozók – termékek használhatják a jövőben: 

  • Csizmadia Zalán – ZALIWAY Tanyról – hústerméke
  • Lakszakálasi Mezőgazdasági Szövetkezet – tönkölyliszt
  • Pém Bálint – PEMAK Pathról – máktermékek
  • Karkó János Búcsról – borász,
  • GEORGINA FARMA – Nagy Veronika Gútáról – sajtkészítmények
  • Varga Géza Karváról – gyümölcsleve
  • Duka Ferenc Karváról – szárított gyümölcs és zöldség készítmények
  • Németh Zoltán Izsáról – méz és mézből készült termékek
  • Lögörpusztai Méhészet Nemesócsáról – méz
  • Kucsera Ilona Ekecsről – szárított zöldségtermékek


A HACS a szoros együttműködést szeretne kialakítani a régió kis- és középvállalkozóival termékeik népszerűsítésében, hogy ezek az idelátogató turisták számára hozzáférhetők legyenek. Természetesen ugyanúgy fontos, hogy a hazai piacon is mindenütt megjelenjenek és elérhetők legyenek a mi lakosaink számára is. Elvégre ezekkel a termékekkel tudjuk hitelesen bemutatni térségünket a nagyvilágnak. A védjegy jelentőségét és fontosságát támasztja alá az a tény is, hogy Nyitra Megye Önkormányzata a jövőben vissza nem térintendő anyagi támogatást tervez adni azon vállalkozásuk fejlesztéséra, akik jogosulttá váltak a védjegy használatára.

Az Alsócsallóközi Társulás Helyi Akciócsoport idén szeptemberben várja a SzK Mezőgazdasági és Területfejlesztési Minisztériumába benyújtott térségfejlesztési tervezetének (Stratégia CLLD) elbírálását, mely pozitív döntés esetén 2,7 mil EUR jelentene régióknak. Ezt az összeget a 33 tagközség területén működő önkormányzatok, vállalkozók, nonprofit szervezetek, polgári társulások pályázhatnának meg és használhatnának fel 2023-ig.

Komáromi Városi Hivatal 
Képek forrása:  Alsócsallóközi Helyi Akció Csoport