Kultúra 2013. 02. 02.

Három perc tele energiával és érzéssel

Gyurcsík Tibi az elmúlt hetekben nagy erőbedobással készült, hogy sikeresen szerepeljen a Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóján. A dalról és az esélyeiről kérdeztük.
Az első elődöntőben fogsz szerepelni, amelyre most szombaton kerül sor. Miként látod az esélyeidet?
– Ha pusztán matematikailag számolom, akkor a továbbjutás esélyesebb, mint tavaly, mivel tízből idén hatan jutunk tovább. Igaz, tavaly nem volt középdöntő, ahová most hármat a zsűri, hármat pedig a nézők juttatnak be a szombati elődöntőből. Természetesen nekem is vannak kedvenceim, vagy általam erősnek ítélt dalok, akik közül az egyik velem lép majd színpadra február 2-án.
1
Mégis kiket tartasz a harmincas mezőnyből a legnagyobb favoritnak?
– Ne felejtsük el, hogy vannak nagy nevek a harminc között, akiket szinte mindenki ismer. Nekik ilyen szempontból könyebb, mert nem újoncként kell színpadra állniuk, a rutin nagy előny, valamint a nézők közül is talán könyebben sikerül majd szimpatizánsokat gyűjteniük. Ez persze még mindig kevés ahhoz, hogy valaki magas pontszámot kapjon, mivel a dalt jól kell előadni, és a színpadi képnek is látványosnak kell lennie, bár néha a kevesebb több.
Lehet, hogy egy beadott dal felvétele erős, de élőben nem fog akkorát ütni és fordítva. Ezért is nehéz az esélyesek nevét latolgatni. Remélem, hogy köztük leszek. Én őszintén kívánom mindenkinek, hogy fitten, bátran és ügyesen teljesítsen majd. Hajrá!
Korábban már írtunk arról, hogy az Örök harc lesz az idei versenydalod. Hogyan készült a dal, kész-e már hozzá a klip?
– A dal angol verzióját hallottam először, aminek akkor már kész volt a szövege. Először csak azt figyeltem, hogy a dal mennyire tetszik, a dalszöveggel nem is foglalkoztam. Meggyőző volt, dinamikus. Azt éreztem rajta, hogy valamiért küzdenek benne. Mikor a dalszöveget is figyeltem, nem voltam messze a valóságtól. What s your plan, azaz „mi a terved” címmel készült el ez a szám, majd mikor sokáig hallgattam, próbáltam  megfogalmazni magamban, milyen érzéseket ébreszt bennem. Épp aktuális volt bennem is egy küzdelem, egy harc. Túl sok a tanács, a jó és rossz is, sokan akarnak beleszólni az életembe, rengetegen szeretnének irányítani. Erről szól az Örök harc. A klip ötlete is lassan készen áll. Ha ügyes a csapat, februárban már forgatunk. Izgalmas lesz.
Te is most egy ilyen harcot vívsz Malmőért?
– Harcolni az előadásban fogok, hogy kellőképp beletehessem és átadhassam azokat az érzéseket, amiről a dal szól. A harc csak ebben fog kimerülni. Három perc nem sok idő, de megpróbálok kellő energiát és érzést beletenni, hogy a nézők azonosulni tudjanak majd a dallal és mondanivalójával.
Milyen eredménnyel lennél elégedett?
– Tavaly a húsz dalból sikerült a nyolc legjobbnak ítélt között szerepelni. Most egy lépéssel előbbre szeretnék járni. Egy határozott lépéssel előbbre. Bízom benne, hogy sikerül, és onnét majd a nézők eldöntik, hogy ki megy Malmőbe. Én mindent megteszek, ami csak rajtam múlik, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Eddig csupa jó véleményt hallottam a dalommal kapcsolatban, ami nagy bizalmat ad, hogy bátran álljak majd színpadra.
Mit üzennél az otthoniaknak?
– Büszkeséggel tölt el, hogy én nemcsak a magyarságot, hanem a határon túli magyarságot, a csallóközieket is képviselem már az első elődöntőben. A csallököziek összetartók, valahol talán jobban, mint az anyaországban élők. Tavaly sokan segítettek a továbbjutásban, ahol a nyolcból csak egy hajszálnyi hiányzott, hogy a négy között állhassak. Remélem az idei dal, és teljesítmény több otthonit fog megszólítani, és sikerül az, amire már tavaly is olyannyira vágytam. Remélem büszkék lesznek rám, és aki úgy gondolja, hogy támogatni fog a DAL-ban, annak már előre is nagyon köszönöm.
(Rajkovics Péter, Csallóköz hetilap)