Kultúra 2013. 04. 08.

Elrajtolt a KEN!

Idén is megrendezésre kerül az immár hagyományosnak számító Komáromi Egyetemi Napok (KEN).

Minden évben egyre több érdeklődő jelenik meg nemcsak az egyetem hallgatói közül.

A megnyitó a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjának dísztermében került megrendezésre 10 órai kezdettel, melyet Valent Ákos, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke ünnepélyes beszédével nyitotta meg. Többek között beszélt az Egyetemi Napok megrendezésének részleteiről, megköszönte az egyetemi vezetésnek a támogatást, továbbá megemlítette az újonnan létrehozott saját webcímet (egyeteminapok.sk) és annak nézettségét.

1365413166575

Valent Ákost követte Tóth János rektor úr. Rövid beszédében kiemelte a Hallgatói Önkormányzat teljesítményét és az Egyetemi Napok fontosságát az oktatási intézmény életében.

A megnyitó után máris elkezdődtek a Komáromi Egyetemi Napok programjai, melyeket az egyeteminapok.sk weboldalon Önök is megnézhetnek napokra lebontva.

A hétfői programok sorát Rajkovics Péter, a Csallóköz hetilap főszerkesztője nyitotta meg, aki a média kulisszatitkaiba vezette be a közönséget, és különféle témákat érintve rávilágított a szlovákiai magyar média hiányosságaira és azok lehetséges megoldásaira.

Rajkovics Péter előadása után megérkezett Bodrogi Gyula művész úr, akit hatalmas tapsvihar fogadott. Bugár Gergely, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának elnöke konferálta fel. Bodrogi beszélgetés formájában mesélt életéről és megélt élményeiről. Beszelgetőtársai Bugár Gergely és Szuri András különféle kérdésekkel bombázták, többek között a nagy szerepálomról, kedvenc alakításairól, a többi művésszel tartott kapcsolatairól és a számára legkedvesebb pillanatokról. A beszélgetés vidám hangulatban zajlott, Bodrogi minden témából kihozta a maximumot és ennek eredményeképp minden hallgató vidáman és érdeklődve figyelte az érdekesebbnél érdekesebb történeteit.

bodrogi

Bodrogi Gyula búcsúzása után következett Zsoldos István előadása, aki a MOL csoport vezető közgazdásza.