Város 2016. 06. 29.

150 millió euró a dunai kikötők fejlesztésére

A közlekedési tárca a következő években 150 millió eurót szán a dunai kikötők fejlesztésére. Az összeget uniós pénzből, „Integrált infrastruktúra” nevezetű operációs programból (OPPI) finanszírozzák, amelyet 2014 és 2020 között kell elkölteni.

Pozsony, Komárom és Párkány kikötőinek fejlesztése a prioritások között szerepel.

A tárca már közzé is tette az említett fejlesztéssel kapcsolatos pályázati felhívást.

Emellett a minisztérium szervezetei más, dunai hajóutakkal kapcsolatos projektek uniós finanszírozását is megcélozzák, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból. A cél a dunai víziút feltételeinek javítása.

A dunai régió komoly gazdasági jelentőséggel bír Európa számára. A Dunát övező térségek lakossága összesen 115 millió, és a folyó mellett található fővárosok – Bécs, Pozsony, Budapest, Belgrád, Szófia és Bukarest — együttesen erős tengelyt alkotnak. Így a Duna egy rendkívül jelentős, nemzetközi-kereskedelmi vízi útvonal.

Forrás: AhojKN, Bumm, TASR 

pristav-komarno