Város 2015. 09. 23.

600-an vettek részt a Komáromban tartott egészségügyi konferencián

Rekordszámú, a szakma élvonalába tartozó egészségügyi dolgozó gyűlt össze szeptember 22-én a komáromi VMK-ban, a IV. Szlovák Konferencián (IV. Celoslovenská konferencia). Az eseményen, amelyen nem csak szlovákiai, hanem cseh és osztrák jeles személyiségek is képviselték magukat, mintegy hatszázan vettek részt.

A „Biztonság a betegnek – biztonság az egészségügyi dolgozónak” nevezetű rendezvényt a komáromi kórházat működtető Forlife nonprofit szervezet, illetve menedzser csoportja, az Agel szervezte.  

A konferencia fővédnöke PhDr. Zlatica Halmová, a kórház ápolásért felelős igazgatóhelyettese volt. – „Az első konferenciát négy éve szerveztük – nyilatkozta – és sikerült egyre magasabb színvonalat elérnünk. Ez ebből is látszik, milyen sokan eljöttek.”

Egyre nagyobb felelősség hárul az egészségügyi ápolókra a gyógyítás biztonságosabbá tétele terén, s ezért lett a „biztonság” a konferencia fő témája. A közönség 25 előadást hallgathatott végig, többek közt a pánciesek jogairól, az ápolói gondoskodás minőségéről, az időskori leépülésben szenvedők ápolásáról és a kórházban szerezhető nozokomiális fertőzések veszélyeiről.

Foto-1---PhDr Foto-2---Mgr.-Viktor-Dudáš-predniesol-príhovor