Város 2017. 11. 29.

779 millió dollárért épül akkumulátorgyár Komáromban

Az SK Innovation dél-koreai cég hatalmas, 779 millió dolláros beruházásból építhet Dél-Komáromban akkumulátorgyárat jövő év februárjától. A tervek szerint a tömeggyártás 2020-ban indulna – írja a Portfolio.hu. 

A gyár megépítése egy közel 429 ezer négyzetméteres területen valósulna meg. Működésével pedig az éves gyártókapacitás akár a 7,8 gigawattórát is elérheti, amivel 200-250 ezer elektromos autó akkumulátorral való ellátását lehetne biztosítani.

Az elektromos autóknál használt akkumulátorok piacán egyébként rendkívül meghatározó szereplőnek számít a dél-koreai SK Innovation. Gyártókapacitásuk 2018-ban várhatóan elérheti a 3,9 gigawattórát is, ez pedig nagy eséllyel tovább is növekedik majd a rá következő években. Így az is könnyen elképzelhető, hogy 2022 végére megközelítik a 29 gigawattórát.

A beruházásért Magyarország mellett állítólag Csehország is versenyzett, ám végül déli szomszédaink kerültek ki győztesen.

Az SK Innovation magyarországi megjelenésével mindhárom nagy dél-koreai akkumulátorgyártó cég jelen lenne a régióban: az LG Chem Lengyelországban nyitja meg Európa legnagyobb lítium-ion akkumulátorgyárát, míg a Samsung SDI a magyarországi Gödön alakítja át gyárát akkumulátorgyártás céljából.  Az akkumulátorgyártók megjelenésére az elektromos autók egyre szélesebb körben való elterjedése miatt alakult ki nagy szükséglet.

Komárom így egyre fontosabb szerepet tölthet be az elektromobilitás területén, hiszen 2017 áprilisában már megnyitotta üzemét a városban a világ legnagyobb elektromosbusz-gyártója, a BYD. A teljes kapacitás elérésével a cég évente négyszáz jármű előállítását tervezi, amivel 300 embernek adna munkát.

(forrás: portfolio.hu)