Mix Dél-komárom 2018. 01. 28.

90 évesen is fitten

Nemrég ünnepelte 90. születésnapját a MOL városrészben élő Novák Gézáné, Ica néni, akit ezúttal is virágcsokorral, ajándékkosárral és miniszterelnöki oklevéllel köszöntött fel dr. Molnár Attila polgármester és Takács József a körzet képviselője.

Ica néni Szőnyben született, férjével közel 50 éve költöztek a MOL városrészbe, ahol házasságukból egy fiúk született. A kezdetben dadaként dolgozó Ica néni már felnőtt fejjel végezte el a közgazdasági középiskolát, hogy aztán a helyi kőolajipari vállalttól könyvelőként menjen nyugdíjba, 40 év munkaviszony után.

-A mai napig aktív életet élek, minden nap gyalogolok, van, hogy 2 – 3 kilométert is, rejtvényt fejtek, tévét nézek, kertészkedek, van, hogy, ha már nagyon zavarja a szemem, összeszedem az utcán a szemetet, vagy épp bevásárolok a nálam fiatalabb 80 éveseknek – mesél humorral hétköznapjairól Ica néni.

-Két unokám és három dédunokám van, a legkisebb három éves. Férjemmel korábban beutaztunk a fél világot, nagyon szerettem megismerkedni más nemzetek kultúrájával, szokásaival. Istennek hála beteg szinte soha nem voltam. Talán azért sem mert a mai napig szerető közösség fesz körül. Egykori kollégáimmal folyamatosan összejárunk, találkozunk, beszélgetünk, de ugyanígy nem hagyom ki templomot sem… –  zárja gondolatait Ica néni.