Mix 2019. 08. 16.

A Diákhálózat csapatépítőt rendezett Dunaszerdahelyen

Múlt hétvégén első ízben került megrendezésre a Diákhálózat (DH) csapatépítője Dunaszerdahelyen. A szlovákiai magyar egyetemisták ernyőszervezete az ismerkedés, az igényes szórakozás és a kapcsolatépítés mellett nagy hangsúlyt fektetett az elkövetkezendő évek megvitatására is.

A DH és tagszervezeteinek vezetősége többek között a tudásátadásról és a diákképviselet hatékonyságának növeléséről folytatott eszmecserét. Szó esett strukturális változásokról, a szervezet programjainak jelenlegi állásáról és jövőbeli projektek kivitelezéséről. Az adott csapatépítőre meghívást kaptak Dunaszerdahely magyar tanítási nyelvű gimnáziumaiban működő diákönkormányzatok vezetői is. Kiemelt figyelmet fektet a DH a felvidéki középiskolások felsőoktatást illető tájékoztatására, illetve arra, hogy a szlovákiai magyar közösségen belül aktív szerepet vállaljanak. A felvidéki magyar egyetemisták a közeljövőben rendezendő eseményeikről is beszélgettek. Ezek közül leghamarabb a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciát (FTDK) a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karán fogják megrendezni november 29-30. között. A konferenciára a szervezők szeretettel várják a magukat megmérettetni kívánó diákok szellemi munkáit.

A DH csapatépítője nem jöhetett volna létre támogatóik önzetlen áldozatkészsége nélkül. A rendezvény teljes költségét felvidéki vállalkozók, cégek és magánszemélyek fedezték. Mivel számukra sem közömbös a szlovákiai magyar fiatalság tevékenysége, ki-ki a maga módján járult hozzá a csapatépítő sikeréhez, amely közösségi együttműködésen keresztül jött létre. A DH ezáltal is szerette volna felhívni a figyelmet a közösségben rejlő erőre, és reméli, a jövőben akár más eseményeken, kezdeményezéseken való aktív részvételre tudja buzdítani az embereket. Saját Facebook-oldalán a DH az alábbi szavakkal nyilvánította ki háláját szponzorai irányába: “Lelkes csapatunk egész évben fáradhatatlanul, szabadidejét feláldozva dolgozik a felvidéki diákság és közösség érdekében, így mindenkit örömmel töltött el, hogy az emberek értékelik a munkánkat. Köszönjük!”

Akik nélkül a csapatépítő nem valósulhatott volna meg:

A. Szabó László

A.M.C. Trade s.r.o.

Antal Ágota

Bankó Ervin és Magdika

Bátki Tibor

Bertalan Lóránt

Csicsai Gábor

Europe Center – Európa Rest & Bar

Flaska Réka

Florian étterem

Fodor Mónika és Attila

Fonód Zoltán

Gálus Richárd

Gányovics Lívia

Karberák s.r.o.

Leczkési család

Mecse falatozó

Mészáros család

MINIT SLOVAKIA s.r.o.

Molnár borászat

Nagy Attila

Orosz Előd

PARADISO Slovakia s.r.o.

Paulis s.r.o.

Petőcz László

Presso Eva

Raczio Party Service s.r.o.

RADO s.r.o.

SK farm s.r.o.

SLO-WERFFT s.r.o.

TZD profi s.r.o.

Vetis, MVDr. Pongrácz Péter

Vida Eszter

Zelfrukt s.r.o.