Város 2018. 01. 25.

A feketelista a múlté, jöhetnek a pályázatok

Ma, január 25-én a délelőtti órákban a komáromi városháza kistermében a város vezetői (Stubendek László polgármester és Keszegh Béla alpolgármester) Bastrnák Tiborral és Vladimír Matejička parlamenti képviselőkkel tartottak közös sajtótájékoztatót. Az esemény központi témája a város ún. „feketelistáról” való lekerülése, valamint a további együttműködés volt. 

Stubendek László polgármester egy rövid köszöntő és bevezető után átadta a szót Vladimír Matejička (SMER-SD) parlamenti képviselőnek, aki elmondta, „a törvénymódosítás és a feketelistáról való lekerülés után most már csak a városon és vezetőin múlik, hogy élnek majd a lehetőséggel.”

Bastrnák Tibor parlamenti képviselő elmondása alapján nagyrészt Vladimír Matejičkának köszönhető, hogy Komárom végül lekerült a feketelistáról, hiszen az ügyben illetékes hivatal a SMER hatásköre alá esik. Majd kihangsúlyozta, az, hogy Komáromnak különböző szervezeteken keresztül mégis sikerült megnyernie bizonyos pályázatokat, már a városvezetés ügyességét dicséri.

A város polgármestere, Stubendek László ezután beszélt azokról a projektekről, melyek már jelenleg is folyamatban vannak, a jövőben pedig remélhetőleg sikeresen le is zárulnak.

Ezek között szerepel többek között:

  • a Városi Művelődési Központ egy részének felújítása,
  • az erőd felújítása,
  • az árvízvédelmi vonal korszerűsítése,
  • a felnyitható- és Erzsébet-híd közötti terület megújulása, amely párhuzamosan fog haladni az új Duna-híd építésével,
  • az izsai letérő átalakítása
  • és a közkikötő területének rendezése is.

Bastrnák Tibor szerint a felvázolt projektek megvalósíthatóságának egyszerűsége nem azonos. Így az izsai letérő helyzete is sokkal bonyolultabb, mint például a határátkelő helyzete. Többek között megoldódhat az őrsújfalui kultúrház helyzete is. Ahhoz viszont, hogy a felújítás megkezdődhessen, a létesítménynek első lépésként a város tulajdonába kell kerülnie.

Keszegh Béla alpolgármester az első pályázati célkitűzésekre irányuló kérdésre reagálva elmondta, a tavalyi évben benyújtott 4 pályázat, melyek érintették a szabadidőközpontot, a városi rendőrséget, valamint két óvodát is, az idei kiírásokra is startra készekEmellett a környezetvédelem területén egy hulladékudvar és komposztáló létrehozására is pályáznának, valamint az eddig városi pénzből finanszírozott közösségi házat és roma polgárőrséget is szeretnék a jövőben állami pénzből fedezni.

Az alpolgármester a pályázati lehetőségekkel kapcsolatban még hozzátette: „Egy erre szakosodott pályázatfigyelő naprakész információkkal lát el bennünket a lehetőségekről. Igazából nem zárunk ki egy opciót sem a pályázást illetően. Hogy így fogalmazzak: mindenre tüzelünk, amire csak lehet.

Stubendek László polgármester a sajtótájékoztató lezárásában kiemelte, a jelenlegi helyzet egy példaértékű együttműködés eredménye, és őszintén reméli, hogy ezt a jövőben újabbak is követni fogják.