Blog 2013. 01. 18.

A józan ész ezt diktálja?

Az MKP múlt pénteki elnökségi ülése utáni nyilatkozatokat olvasva értesültem a párt elnökének terveiről a közelgő megyei választásokra való felkészülés kapcsán. Beszélt arról is, miként képzeli el az MKP a koalíció megkötését a Híddal és más pártokkal. Nagy meglepetésemre az elnökség azt tanácsolja a párt járási szervezeteinek, hogy a választásokon egyedül induljanak azokban a járásokban, ahol a magyarság aránya meghaladja az 50%-ot.

esz

Ezen a tényen több oknál fogva is elcsodálkoztam. Emlékezzünk csak, nemrég még az MKP vádolta azzal a Hidat, hogy nem hajlandó koalíció-kötésre. Tették ezt annak ellenére, hogy mi akkor kezdeményeztük és felkínáltuk az együttműködést. Ám az MKP „reakciója” úgy a parlamenti választásokon, mint az időközi polgármester-választások alkalmával is csak az időhúzás volt. A mostani eset kapcsán is valami hasonló érzésem támadt, hiszen azokban a járásokban, ahol biztosak a sikerükben, ott nem hajlandóak senkivel „közösködni” – csak a saját érdekeiket nézik. Ahol viszont nem biztos a győzelmük, vagy pontosabban biztos a vereség ott szívesen fogadják mások segítségét… Ugye mindenki számára világos, hogy az efféle politizálás nem az itt élő emberek érdekeit szolgálja, hanem az MKP számára oly sikertelen parlamenti választások után próbálják meg azt bizonygatni, hogy még a porondon vannak.

Néhány példával bizonyítható, hogy ez a pökhendiség káros a felvidéki magyarságra nézve. Nézzük csak meg, hogy mi történt 3 éve, a legutóbbi megyei választásokon? Annak eredményeként a magyar képviselők száma a megyei közgyűlésekben soha ilyen kevés még nem volt.  Az MKP keményfejűségének köszönhetően, ill. megegyezés hiányában a vágsellyei és a komáromi járásokból is csökkent a magyar képviselők száma a megyében!!! A biztos siker és az itt élők érdekében tehát elsősorban ott kéne összefogni, ahol a magyarság aránya 50% felett van – hiszen éppen ezzel tudnánk elérni a 100%-os érdekképviseletet. Egyedül ez az út vezetne a sikerhez, hiszen a többi járásban (ahol a magyarság aránya kisebb) már nem a mi kezünkben, hanem a szlovák pártok kezében van a lehetőség. Amennyiben ők összefognak, le tudják győzni a magyar jelölteket. Ha Nyitra megyében ismét megalakul a „nagy szlovák koalíció”, úgy azokban a körzetekben, ahol többségben vannak, több szavazatot tudnak szerezni, mint a magyarok. Emiatt kár minden elvesztegetett mandátumért, amelyet a magyar többségű körzetekben veszítünk.

A fentiek egyértelműen bizonyítják, hogy az MKP stratégiája rossz és önző. A majdani parlamenti választások során is megnehezíti a koalíció-kötést, ha az MKP részéről a régiókban továbbra sem az együttműködés lesz a jellemző, hanem az elmúlt években is megismert ellenséges retorika és kampány.  Nagyon sajnálom az általuk folytatott önző politikát, ám bízom benne, hogy az érintettek a rendelkezésre álló idő alatt még észbe kapnak. Az egyes magyar közösségek megfelelő érdekképviselete ugyanis ezt kívánja.

(forrás: basti.sk)