Sport 2013. 03. 07.

A KFC-féle restart-Újra akcióban a lilák

Az idei év elején sokáig úgy tűnt, hogy a Felvidék egyik legrégibb futballcsapatának jövője komoly veszélybe kerülhet. Talán még ennél is súlyosabb helyzet állhatott volna elő, hiszen mint mindnyájan tudjuk, a tavalyi év végén az akkori teljes vezetőség lemondott, és bizony fekete fellegek borították a komáromi foci egét, ami nyugtalanságra adott okot.

De aztán igaz, hogy csak második nekifutásra, de sikerült restartolni a rendszert, vagyis magyarul: újraindítani a már-már lefagyni látszó gépezetet.

Ha lassan is mentek kezdetben a dolgok, végül csak helyére került minden fogaskerék, s újra felvehette a teljes működési sebességét a KFC. Megalakult az új vezetőség, és immár elkezdődhetett az érdemi munka is.

ultra

Ezek után mindenképpen az volt a legfontosabb, hogy a közben távozó edző és játékosok helyét sikerüljön pótolni.
A csapat irányítását az eddigi utánpótlás trénere, PaedDr. Gyurenka István vette át, aki már egyszer irányította a felnőtt csapatot is. Ezzel tehát kezdetét vehette a téli felkészülés.

Az őszi gárda keretének szinte a fele távozott, de helyükre természetesen érkeztek mások, így egy héttel a tavaszi nagyüzem és rajt előtt immár szinte teljesnek mondható az indulási lista. Most nézzük meg név szerint, hogy kik hagyták itt a lila-fehér mezt, a klubot és azt is, hogy helyettük vajon kik fogják tavasszal Komáromban rúgni a bőrt és képviselni városunkat.

Távoztak:
Musil és Filipský (Nagymegyer), Bogyai (Nyékvárkony- Vrakúň), Faragó (Bős), Lelkes (?), Mazáček (Slovan,?), Lőrincz (Magyarország- Bábolna) és Antunovič (DAC)

Érkeztek:
Kósa Tamás, Nagy Jenő és Kürthy Róbert (visszatértek vendégjátékukból), Bottyán Atilla (Marcelháza, legutóbb Dunajská Lužná), Németh Zsolt és Csonka Árpád (DAC), valamint Mihálik Tamás (ifi csapatból)

A KFC csapata a felkészülés során hat mérkőzést játszott:
KFC- Šurany(Nagysurány) 3:2 (Csonka 2, Bottyán)
KFC- Marcelová(Marcelháza) 2:0 (Uzola, Csonka)
Sereď(Szered)- KFC 3:1 (Podlucký)
KFC- Iža(Izsa) 10:1 (Nagy Jenö 4, Mészáros 3, González, Cong, Csonka)
KFC- Vrakúň(Nyékvárkony) 0:0
Ímeľ(Ímely)- KFC 2:5 (Mészáros 2, Kökényesi, Nagy Józsi, Szórád)

Azt természetesen majd csak a következő hetek döntik el, hogy ez a keret valójában mire hivatott, de mindenképp dícséretes és örömteli, hogy alig két hónap leforgása alatt a gödörből ismét felállni látszik a KFC! Reméljük, hogy nyáron majd az új szezonra való felkészülés során nem kell hasonló negatívumokról tájékoztatnunk senkit.

A komáromi és környéki sportbarátok nevében is sok sikert kívánunk tavaszra a liláknak! A KFC csapata vasárnap 14:30 órai kezdettel lép pályára Galánta vendégeként!

(SL, knfoci.sk nyomán, ha)