Sport 2012. 11. 12.

A KFC játékosai levonultak a pályáról

A Régióbajnokság nyugat-szlovákiai csoportjának őszi felvonása a KFC számára Nyárasdon ért volna véget.  Mindez idő előtt történt, hiszen a vendégcsapat megelégelve a bírói „teljesítményt“, egy óra játék után: 3:1-es állásnál levonult a pályáról.

Nehéz ehhez bármit is hozzátenni, hiszen nem láttuk a mérkőzést, de annyi bizonyos, hogy a három bajnoki pontot nem a lilák kontójára írják majd. Mint azt Ipóth Szilárd, a KFC alelnöke a közösségi hálón megjegyezte: „Nagy dilemma volt, de miután már több csapat is ott tart, hogy nem hajlandók Nyárasdra utazni, valahogy össze kell fogni. Remélem, ez precedens értékű lesz! Szerintem, helyes döntés volt. Egyszerűen nem asszisztálhattunk a történtekhez!“

Ezúttal megszólítottuk mi is az alelnököt, aki eképp nyilatkozott: „Ne haragudj, de pillanatnyilag nem vagyok annyira higgadt, hogy kommentálni tudjam a meccset! Sok komáromi szurkolóval együtt olyannak voltunk a szemtanúi, ami szinte hihetetlen!! Ezért is döntöttünk úgy, hogy lejövünk a pályáról. Ami fontos, nem a nyárasdi játékosokkal volt a gond. A játékvezetők hozzáállása és tevékenysége etikátlan, s helyenként teljesen megalázó volt számunkra. Hozzátenném, hogy a hazai vezetőség sem állt a helyzet magaslatán! Szégyen! Nyárasdon megölték a focit…“-zárta Ipóth.

Döntés a zöld asztalnál várható!

A KFC összeállítása a következő volt: 1-Mazáček Maroš 12-Musil Petr 4-Podlucký Michal 15-Wilson Eugen Speck 3-Lelkes Mátyás 7-Nagy József 17-Cong Peter 16-Szórád Csaba (c) (18-Bogyai Krisztián) 11-Antunovič Goran 14-Mészáros Ádám 10-Faragó Tamás

A komáromi gólt Nagy József szerezte.

A főtútorok pedig: Černák-Bojda-Kukan-V. Schmidt voltak…

(fotó: kfckomarom.extra.hu)