Kultúra 2017. 09. 12.

A komáromi Kertész Peti Hollywood felé veszi az irányt!

Már többször adtunk hírt a komáromi capoeirás fiúról, aki Taiwanon próbált meg nagyot álmodni – és a hírnév felé vezető út igencsak beteljesülőnek látszik. Peti október végén a Hollywood Actor Showcase akadémiáján képezi magát tovább, ahol érzelmei kifejezésével, improvizációval, hangtechnikával és szövegelemzéssel foglalkoznak majd. Így – ki tudja? –  a közeljövőben esetleg a leghíresebb filmek szereplőjeként látjuk őt viszont a mozivásznon.

Kezdőkép: az egyik filmforgatáson 

A 2017-es évben a pénzkeresésről szólt a színész-kaszkadőr élete, mivel az angol tanítással, mint főállás, szeretne felhagyni. Elvégre, nem e célból választotta a távolkeleti régiót a jövőépítés szempontjából. „Ahhoz, hogy teljes időmben a színészkedéssel tudjak foglalkozni, először pénzt kell félretennem. Az igazán nagy kiugrási lehetőségek egyelőre elkerültek, sokat forgatok ugyan Taiwanon, főleg reklámfilmeket és TV drámákat, de hát el kell kezdeni valahol.“ Ami a kaszkadőrködést illeti, természetesen az edzések továbbra is folyamatosan zajlanak, de a színészkedés és filmrendezés az, amelyre nagy hangsúlyt fektet. „Sokat tanulok azokról a munkákról, amik a kamera másik oldalán történnek, de a kaszkadőrködéssel sem szeretnék felhagyni. Emellett viszont ilyen formában nagyon nehéz filmekbe kerülni, hogy mint színész kérjenek fel a munkára. Valahol, aki egyszer kaszkadőr, az már mindig az is marad.“

 

Peti az idei évben céget nyitott, ahol reklámfilmek és filmek forgatásával foglalkoznak (www.genesis.tw, www.kerteszpeter.actor). Irodai helyiséget, film stúdiót, kamerákat adnak bérbe a filmszakmában dolgozóknak. „Úgy kell elképzelni, akár egy kávézót, ahova saját laptopoddal leülhetsz dolgozni, és nem zavarnak el, akkor sem, ha nem fogyasztasz. Jelenleg annyi spórolást hagytam meg, hogy Hollywoodban azért ne haljak majd éhen, egyébként minden pénzem a cégbe fektettem.“

Peti tele van tervekkel, ha sikerül munkát találnia, egy darabig marad is Los Angeles-ben, de egy saját film forgatásában is gondolkodik Taiwanon. Ez utóbbi esetében a munka befejezése után venné ismét Amerika felé az irányt, szerencsét próbálni. „Nem sok magyar, vagy szlovák mondhatja el magáról, hogy Hollywoodban tanul. Sőt, még Taiwanon sem ismerek senkit, akinek adódtak volna ilyen lehetőségek, ezért is sejtem, hogy nagy port fog kavarni a kalandom.“ A színész-karrierről álmodó fiúnak segítő jobbot nyújtott a World Supermodel Production főnöke, aki menedzsereként juttatta be őt a legjobbak közé. „Nagyon nehéz bekerülni, szerencsés vagyok, hogy sikerült. A magániskolában általában olyanokat tanítanak, akik már megkapták a kiszemelt szerepet és itt készítik fel őket a feladat legprofibb ellátására. A menedzserem úgy látja, van bennem tehetség, és ezzel kiváló esélyt kaptam arra is, hogy legalább a távolkeleti régión belül ismertté váljak. Természetesen a főcél, hogy fejlődjek, így elsősorban tanulni megyek, mindeközben viszont próbálok majd bejutni a filmszakmába is, elvégre tűzközelben leszek.“


Petinek befektetőkre is szüksége van, remélhetőleg a hollywoodi kiruccanás és a cég megalakítása hozzájárul majd, hogy az üzletemberek körében is komolyabb szemmel tekintsenek rá. A már említett film, 15 millió tajvani dollár keretet igényel, amihez még keresik a befektetőket. „A történet már megírva, és boldog lennék, ha Magyarország, Szlovákia, vagy akár csak Révkomárom felfigyelne rám és támogatna, hiszen ezt a régiót képviselem Ázsiában. Keresem az utat arra is, hogy a jövőben akár filmeket, forgatási helyszíneket vigyek arrafelé, vagy az otthoni színészeknek tudjak munkát adni külföldön. Nagyon örülnék neki, ha össze lehetne ezt hozni, kitalálok majd valamit.“

Tavasszal tervezte Peti, hogy hazalátogat, de a cégalapítás, tervezés és a film történetének kialakítása miatt mégsem jutott rá idő. A legutóbbi cikk után, rengetegen meg is keresték őt, hogy gratuláljanak neki. „Sokan támogatnak, mégha őrültnek is tartanak. – mondja nevetve – Beszéltem is néhány régi osztálytásammal, akiknek elmeséltem, hogy ez az út sajnos nagyon magányos, jópár dolgot kellett feláldoznom, beleértve a párkapcsolatot is. Minden nap megkérdezem magamtól: Leszek én valaha is elégedett? De ha már idáig eljutottam, csak nem lehetek olyan messze.“

Milány Kincső