Kultúra 2017. 11. 13.

A magyar nyelv napja – Gál Réka Ágota harmadik lett a II. Nemzeti VERSeny-en

A Magyar Versmondók Egyesülete és a színház közös szervezésében megvalósuló szavalóverseny döntőjét szombaton és vasárnap tartották a magyar nyelv napja alkalmából a budapesti Nemzeti Színházban. A versenyen a hetényi Gál Réka Ágota a harmadik helyezést érte el. 

A teltház előtt lezajlott döntőben 23 versenyző lépett színpadra, akiknek egy-egy versklipjét is megnézhette a közönség. Az elmúlt kilenc hónap alatt, három fordulóban, több mint 200 versenyző mérettette meg magát a versenysorozaton – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.  Mint írják, az alkotók és előadók versben és filmekben is megmutatták, számukra mit jelent a magyar költészet. A legfiatalabb versenyző 5, a legidősebb 94 éves volt, az utóbbi résztvevő, Jobák Márta másodjára jutott be a Nemzeti VERSeny döntőjébe versmondása és versklipje révén.

Az első helyezett, 21 éves vajdasági Péter Lea versklipje Simon Márton Háromnegyed négy című műve, első verse Terék Anna Kunigunda útja, második verse Arany János A walesi bárdok című balladája volt. Mögötte végzett Csiha Marianna, 32 éves halásztelki versenyző, míg a harmadik helyet a 17 éves hetényi Gál Réka Ágota szerezte meg.

A zsűri munkájában részt vett Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer, Nagy-Kálózy Eszter színművész és Szabó László médiaszakember, hozzájuk csatlakozott a döntőben Fehér Ildikó és Olt Tamás színművész.
A díjkiosztó gálaesten, amit Dunai Csenge színész vezetett, Lutter Imre, a verseny főszervezője mellett a rendezvény védnöke, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója és Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket, és a tavalyi győztessel, Pál Péter színészhallgatóval közösen adták át a díjazottaknak a több százezer forint értékű jutalmakat: díszkiadású köteteket, könyvkülönlegességeket, médiapadokat, tableteket, szakmai továbbképzéseket, koncertjegyeket és színházbérleteket.

A verseny első három helyezettje, így Réka is felléphet a november végi Kaleidoszkóp VersFesztiválon a Váci Dunakanyar Színházban.

Az alábbi felvételen pedig megtekinthető Gál Réka Ágota videoklipje:

(mti, Szia Komárom)