Régió 2012. 05. 31.

A Monostori erődben randevúznak az Alfások

Öt modell születésnapját ünneplik a magyarországi alfások június 2-án Komáromban, a Monostori erőd falai között. AlfaCity – a legnagyobb közép-európai Alfa Romeo találkozó – ezen kívül számos programot tartogat a látogatóknak: három feltörekvő zenekar is koncertezik, lesz kerékcsere-verseny, gumifüstölés, és természetesen bemutatkoznak az oldtimer és youngtimer olasz autók.

Az Alfa Amore online alfás közösség által szervezett AlfaCity minden évben a legjobban várt alfás esemény, évek óta több száz Alfa Romeo és több ezer érdeklődő jelenik meg. Tavaly az esős idő ellenére is mintegy ötszáz autó és kétezer ember vett részt az eseményen. A látogatók mintegy negyede az elmúlt évek tapasztalatai alapján külföldről, jellemzően a környező országokból (Horvátország, Szlovákia, Románia, Szerbia) érkezik, de számos Alfa Romeo tulajdonos látogatott már el Lengyelországból és Németországból is. Ők többnyire az Alfa Amore internetes alfás közösség tagjai.

Különleges év az idei, hiszen öt modell is születésnapját ünnepli; a Giulia 50, az Alfetta és az Alfasud 40, a 164-es 25, a 155-ös pedig 20 éve mutatkozott be a nagyközönségnek. Ennek alkalmából külön szépségverseny lesz az évfordulós modelleknek. A legszebb autókra egész nap lehet majd szavazni.

Addig is a látogatók a Michelin kerékcsere versenyén tehetik próbára tudásukat, a fiúkat és a lányokat külön-külön díjazzák. Akik pedig inkább a kormánytekergetésben és gázpedálkezelésben élnék ki magukat, számukra a betonplaccon nyílik lehetőség freestyle gumifüstölésre. A 9 órakor kezdődő rendezvényen a stílus, a kommunikáció és a szépségápolás megszállottjai is kiélhetik magukat a Style Stúdió standján, ahol ingyenes szaktanácsadást is kaphatnak az érdeklődők.

A pihenésről az erőd domboldalában berendezett plázs gondoskodik. Az idősebb autók után érdeklődőknek is tartogat programot AlfaCity, az erőd legszebb részén, elkülönítve parkolnak majd az oldtimer és youngtimer Alfa Romeók, Lanciák, Fiatok, Maseratik.

A rendezvény főszponzora a Fiat Autó Magyarország Kft.

További információ:

www.alfacity.hu

www.alfaamore.hu