Kultúra 2012. 06. 19.

A MonoStory Erődszínházi Társulat bemutatja-„Határok” c. előadását

A MonoStory Erődszínházi Társulat „Határok” című sétálószínházi előadásának bemutatójára június 23-án, a komáromi Monostori Erődben kerül sor. A 2 in 1 projekt részeként színházi eszközökkel bővített erődtúrát a város különleges történelmének és az ebből adódó jelenkori problémák könnyebb megértése érdekében hozták létre az észak- és dél-komáromi résztvevők. Céljuk, hogy beszédtémává váljon a fiatalok viszonya a Duna jobb és bal partján, azaz felhívják korosztályuk figyelmét az előítéletmentes együttélés és az interkulturális tolerancia fontosságára, lehetőségeire.

Határokból, korlátokból rengeteg van egy ember életében, legyenek akár természetesek, vagy műviek. Ezeket gyakran nagyon nehéz átlépni és leküzdeni. A Monostori Erőd 2 in 1 elnevezésű projektjében részt vevő fiatalok azonban úgy döntöttek, saját eszközeikkel próbálják meg eltüntetni az időt és teret elválasztó vonalakat.

 

A Monostori Erőd falai között két ország, Magyarország és Szlovákia fiataljai dolgoznak azon, hogy megtalálják a módját, hogyan lehet definiálni a határok fogalmát, s hogyan lehet ezeket leküzdeni. A fiatalokat, bár egy régióban, egy városban élnek, mégis egy országhatár választja el, így már azzal is átléptek egy Rubicont (esetükben a Dunát), hogy a projektben való részvételt, a közös munkát választották.

A résztvevők egy szórakoztató eszközt választottak munkájukhoz: a színházat. Saját színtársulatot alapítottak MonoStory Erődszínházi Társulat néven, és felépítettek egy előadást „Határok“ címmel, melynek segítségével két idősík, és két külön világ határait próbálják összemosni azzal, hogy rámutatnak a kapcsolódó pontokra, s arra, hogy az ember életének egyik legkeményebb és legértelmetlenebb harca minden korban, és a világ minden pontján a felesleges határokkal való küzdelem.

A projekt 15 hónapja alatt a fiatalok azon dolgoznak, hogy közelebb hozzák egymáshoz a dél- és észak-komáromi lakosokat.

A MonoStory Erődszínházi Társulat Határok című előadásának bemutatójára június 23-án, a Monostori Erődben kerül sor 15 és 18 órakor.

Az előadás megtekintéséhez csak az Erőd tárlatvezetéses belépőjét kell megváltani.

További előadások:

Június 24., 15 és 18 óra          Július 21., 15 és 18 óra           Július 22., 15 és 18 óra

 

Az előadások a 2 in 1 projekt keretében, az Európai Bizottság támogatásával valósul meg.

 

Háttérinformáció

A Monostori Erőd diákszínjátszói az elmúlt három év során kovácsolódtak csapattá. Van köztük észak-komáromi és dél-komáromi is. Amikor összegyűltek, hogy kidogozzák a közös jövőre vonatkozó tervet, nem volt kérdés, hogy ezzel a furcsa történelmi és társadalmi helyzettel kezdjenek foglalkozni. Egy történelmileg együtt fejlődő város két országban folytatja az életet. Ez a téma nem politikai, hanem hétköznapi és a fiatalok számára is nap mint nap megtapasztalható. Mit tudnak egymásról a Duna két partján élő fiatalok? Barátkoznak? Együtt szórakoznak? Vannak-e előítéleteik egymással szemben? Mit gondolnak egymásról? Egyáltalán gondolnak-e egymásra? Vagy a Duna és a sok kavargó, ambivalens, tisztázatlan érzelem végképp elválaszt?

A diákszínjátszók tehát a projekt témájául a város történelmi kettészakítottságából adódó társadalmi helyzetet, ezen belül a fiatalok ezzel kapcsolatos érzéseit, attitűdjét választották. Céljuk, hogy beszédtémává váljon a fiatalok viszonya a Duna jobb és bal partján. Komplex művészeti eszközökkel hívják fel Észak- és Dél Komárom fiataljainak figyelmét az előítéletmentes együttélés és az interkulturális tolerancia fontosságára, lehetőségeire. A lelkes résztvevők előbb 2011 novemberében mindkét városban villámcsődületet rendeztek, melyen a maori harcosok táncát, a hakát járták el. Később egy felmérést készítettek, melynek keretein belül Észak- és Dél-Komárom lakosait kérdezték egymáshoz való viszonyukról. Színházi eszközökkel bővített erődtúrát hoznak létre a város különleges történelmének és az ebből adódó jelenkori problémák könnyebb megértése érdekében, melyeket a Monostori Erődben mutatnak be a projekt 15 hónapja alatt.

2012 augusztusára egy összművészeti performanszt terveznek, ahol különböző művészeti ágakat is segítségül hívnak a toleranciáról, és az előítéletek természetéről való gondolkodásban.

A MonoStory Erődszínházi Társulat programjai az Európai Bizottság támogatásával valósulnak meg.

Az előadás plakátja ide kattintva tekinthető meg:

hatarok_comic_plakat