Kultúra 2017. 05. 17.

A „Világ magyarságáért” művészi elismerésben részesült a Komáromi Jókai Színház

2017. május 14−21. között megvalósuló Magyar Világtalálkozó eseménysorozata a határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés fesztivál jellegű rendezvénye, amelyen a kultúra, a közélet, a tudomány, a művészet, a civil szféra, s az üzleti világ szereplői találkoznak. Az immár hetedik alkalommal, évente megrendezésre kerülő, több mint harmincezer látogatóval rendelkező Magyar Világtalálkozó jól szolgálja az anyaország, a Kárpát-medence és a nagyvilágban élő magyarság, továbbá a Magyarország barátaival történő együttműködést.

A világtalálkozó díszvendégei: Észak-Amerika (kontinentális), Felvidék (határon túli) és a Balaton-vidék (magyarországi). A Díszünnepségen kerül átadásra: „A Világ Magyarságáért” közéleti és művészeti díj, a „Tiszteletbeli Magyar” elismerés, és az „Összefogás a Magyarságért” díj.

A 2017-es évben a Komáromi Jókai Színházat érte az a megtiszteltetés, hogy „a magyar nyelvterületen végzett magas színvonalú színházművészeti tevékenységéért” művészeti elismerést kapott. 

Tóth Tibor a színház igazgatója a 2017. május 16-án a Stefánia Palota Színháztermében megrendezésre került gálaműsor keretén belül vette át Dr. Tanka Lászlótól, a Magyar Világtalálkozó elnökétől a „Világ Magyarságáért ‒ művészeti elismerést”, s a Józsa Judit által készített kerámiakeresztet.

A gálaműsor keretén belül a jelenlevők részleteket láthattak a Komáromi Jókai Színház Tetemre hívás című zenés ballada összeállításából.