Kultúra 2015. 03. 24.

Adója 2%-ával támogassa a Diákhálózatot!

A Diákhálózat ezúton szeretné felhívni a kedves szlovákiai magyar adózók figyelmét, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is lehetőségük nyílik adójuk 2%-át felajánlani a szervezet részére.

A Diákhálózat szlovákiai magyar egyetemistákat és fiatalok tömörítő szervezet, teljes mértékben non-profit jellegű. Sokszínűségét és nyitottságát igazolja a számos program és kezdeményezés, melyeket az aktivisták fáradhatatlan munkával hoznak létre.
Negyedévenként jelenik meg az Alma Mater című folyóirat, melyet amatőr és lelkes fiatalok írnak és szerkesztenek. A SzakGyak elnevezésű program lehetőséget biztosít az egyetemistáknak, hogy saját szakterületükön szerezzenek gyakorlatot; a pertnerlista évről évre gyarapszik. A Diákhálózat szerves részét veszi ki a Gombaszögi Nyári Tábor, valamint a Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor szervezéséből, emellett fontos alkotóeleme a Learning Enterprises – Angolul tanuló falvak, illetve a Felvidéki Tudományos Diákköri Koncferenciának is. Szívükön viselik a leendő egyetemisták sorsát is, így minden év őszén néhány lelkes önkéntes útra kel, hogy a lehető legtöbb szlovákiai magyar középiskolába és gimnáziumba látogathasson el, hogy információt adhasson a leendő gólyáknak továbbtanulási lehetőségeikről. A Felsőoktatási Tájékoztató Körút címet viselő program keretén belül kerül sok a Hova Tovább? c. kiadvány terjesztésére, mely összefoglalja az aktuális tudnivalókat a szlovákiai, csehországi, valamint magyarországi egyetemekről, illetve a Diákhálózat tagszervezeteinek működéséről. A DiNaMit névre keresztelt programért, mely a szlovákiai magyar középiskolák aktív tanulóinak, diákönkormányzati képviselőinek nem formális képzése, szintén a Diákhálózat felel.

Kérjük, adója 2%-ával támogassa a Diákhálózatot, hogy a szlovákiai magyar egyetemisták továbbra is megfelelő alapot kaphassanak a jövőjükhöz! Köszönjük!

A szükséges adatok megtalálhatóak a következő linken: http://www.dvepercenta.sk/details.php?organizationID=20699