Mix Dél-komárom 2019. 08. 12.

Ágnes, az idei Anna-bál második udvarhölgye: „A természetességre törekedtem”

Ahogy arról mi is beszámoltunk, egy komáromi lány, nevezetesen Császár Ágnes lett az idei Anna-bál második udvarhölgye. A Balatonfüreden megrendezett, immár 194. Anna-bálon a szervezők tájékoztatása szerint közel 750-en szórakoztak. Ágnes sikere után számos portál, köztük a kemma.hu is interjút készített a fiatal komáromi lánnyal. Az alábbiakban ez lesz olvasható. 

Mikor döntöttél úgy, hogy részt veszel az estélyen?
„Komárom és Balatonfüred testvérvárosok, Jókai Mór regényíró miatt, ezért kapott Komárom egy lehetőséget, hogy a Jókai Mór Gimnáziumból egy pár részt vehet az estélyen. Nagy meglepetésemre az igazgató és a tanári kar is úgy döntött, engem kér fel, hogy képviseljem az iskolánkat és városunkat. Én igent mondtam a felkérésre, és mivel nekem kellett az iskolából kísérőt választanom, egy végzős jókais diákot, Jenei Ádámot választottam páromnak.”

Hogyan zajlottak az előkészületek?
„Én mindenképpen fehér ruhát szerettem volna, az első bálozás miatt, viszont amikor megláttam azt a kék ruhát – amiben aztán a bálba is mentem -, felpróbáltam, akkor döntöttem el, hogy ezt választom, mert nagyon megtetszett és sokkal különlegesebb volt, mint egy egyszerű fehér ruha. A hajamat szombaton reggel Sarkady Lívia kontymester készítette Győrben, utána indultunk el a családommal Balatonfüredre, ahol aztán a szolid sminkemet a nővérem készítette el, mert nem szerettem volna túlzásba esni.”

Milyen érzés volt belépni a bálterembe, hogyan érezted magad?
„Először nagyon furcsa érzés volt, hiszen több mint hétszázan voltak az estélyen, ez egy nem mindennapi érzés. Amikor vonultunk be, az annyira szokatlan volt, ugyanis szinte egész Balatonfüred minket nézett, minden tekintet ránk szegeződött.”

Ha jól tudom csaknem 300 elsőbálozó vett részt az estélyen. Hogyan zajlott az esemény?
„Az érkezéskor minden hölgy kapott egy porcelánszívet a nyakába egy számmal, majd nem sokkal fél hét után elkezdődött a bál, először a köszöntőkkel, majd a nyitótánccal. Ezután nyitókeringővel folytatódott az estély a szabad ég alatt, ami felemelő érzés volt. A vacsora után aztán kedvezőtlenné vált az időjárás, így a díszteremben folytatódott az esemény, ahol aztán az elsőbálozók közül szavazással kiválasztotta a közönség a legszebb tizenöt lányt. Nekik egyesével fel kellett menni a színpadra és röviden be kellett mutatkozni.”

Számítottál arra, hogy bekerülsz a legszebb tizenöt lány közé?
„Egyáltalán nem számítottam rá és nagyon meglepődtem. Ha készültem volna rá, akkor biztosan elizgulom és görcsös leszek. De azért mentem, hogy jól érezzem magam, így természetes, szolid és visszafogott tudtam maradni.”

Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy téged választottak az egyik udvarhölgynek a bálozó lányok közül?
„Szinte sokkot kaptam, amikor kimondták a sorszámom. Csak álltam és mosolyogtam, szóhoz sem jutottam. A dicsőség, a sok elismerés és virágcsokor mellé aztán egy Apponyi-mintás herendi porcelánt kaptam, valamint a Monis felajánlásából egy fülbevalót.”

Meglátásod szerint minek köszönheted azt, hogy felfigyelt rád a közönség, aztán a zsűri is?
„Ahogy korábban is fogalmaztam a természetességre törekedtem. Viszont velem ellentétben voltak olyan lányok, akiken látszott, hogy készültek erre az estélyre, határozottak voltak és tudták, mit akarnak. Én azon sem gondolkoztam korábban, mit fogok mondani, hanem minden szavam és mozdulatom rögtönzött volt. Talán erre figyeltek fel.”

Hogy teltek az elmúlt napok?
„Az eredményhirdetés után sorra érkeztek az újságírók és a riporterek, ami nagyon furcsa volt, hiszen nem voltam ehhez hozzászokva. Emellett rengeteg üzenet érkezett a telefonomra és sok hívást kaptam, ami nagyszerű érzés volt. Azóta is több újság megkeresett és riportot készítettek velem, valamint vendége voltam a Balatoni nyár című műsornak is. Emellett csütörtökön dr. Molnár Attila komáromi polgármester is fogadott a városházán és külön gratulált nekem. A polgármester úrnak is elmondtam, hogy a legnagyszerűbb érzés az volt, hogy képviselhettem városomat.”

(kemma.hu)