Sport 2016. 06. 10.

Aktívan telnek a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület hétvégéi

Ez elmúlt 3 hétvégén egyesületünk szép számmal képviseltette magát, és városunkat az ország különböző pontjain megrendezett kerékpáros eseményeken.

Május 21-én a Brigetio KSE idei legaktívabb versenyzője, Csintalan Miklós kelt útra Tatára, hogy az idei harmadik BRM 200-AS TELJESÍTMÉNYTÚRÁN is rajthoz álljon. Miklósnak a Dág közelében történt, sporttársával történő koccanás következtében megsérült a kerékpárja, ugyanis két küllője törött ki az incidenst követően. Két és fél órát veszített így, miután az új kerekét megkapva, versenyen kívül fejezte be a távot. Szintén rajthoz állt Morávek Lajos is, aki a nap legjobb idejét tekerve, 6 óra 15 perces idővel a legerősebbnek bizonyult.

Május 21-én MTB vonalon Tapsonyi Sándor maratonozott egyet, ő a BAKONYERDŐ MARATON középtávján indult, immár ötödik alkalommal. Edzéshiánnyal küszködve, illetve egy felütéses defekt okozta hátráltatással végül abszolútban 66/127, Master1 korcsopotban pedig a 19/50 helyet szerezte meg.

Tapsonyi Sándor a Bakonyerdő Maratonon
Tapsonyi Sándor a Bakonyerdő Maratonon

Május 22-én ugyanitt, a BAKONYERDŐ KIRÁLYA időfutamot rendezték, melyen ifjú versenyzőnk, Héregi Péter állt rajthoz országúti kategóriában. A 14km-t és közel 600m szintet tartalmazó útvonalon Péter 40:21-es időt ment, mellyel a dobogó felső fokára állhatott korcsoportjában.

bakonykiralya_2016

Május 22-én Downhill versenyzőink sem tétlenkedtek, ők a hétvégét a Mátrában, Kékestetőn töltötték, hogy részt vegyenek a X. KÉKES DH-n, ami a magyar kupasorozat első állomása volt ezúttal. Csicsai Ádám a döntő futam első kanyarjában egy dupla defektet kapott, így feladni kényszerült a versenyt, míg Kupfer Zoltán az open kategória 11-ik helyét szerezte meg.

Május 22-én mi pedig EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ KERÉKPÁROS KIRÁNDULÁST szerveztünk Komáromból indulva Mocsa-Naszály-Almásfüzitő útvonalon. 20 fő, gyermekek-felnőttek teljesítette a távot, kényelmes kirándulós tempóban.

egészségmegőrző

Május 28-án Jubileumi, 10. alkalommal szervezték a mai napon a MÓRI KARIKA jótékonysági kerékpáros túra/versenyt, ahol 25, 50, 110 km-es távok várták a kerékpárosokat. 25 km-es távon egyesületünket Németh Zoltán képviselte, aki 63 évesen az abszolút 7. helyen ért célba,  a lassú rajttal együtt 33,5 km/h átlagsebességgel! 50 km-en id. Héregi Péter, ifj. Héregi Péter, Csere Lajos, Pásztor Marius, Nagy László, Gregor Zoltán álltak rajthoz. A lassú rajtot követően a Mór település vége táblát elhagyva nagy sebességre kapcsolt a mezőny, gyorsan teljesíthető dombok következtek, ahol sokat számított a megfelelő helyezkedés. A kb. féltávnál található pecsételő helyre érve ifj. Héregi Péter, és Gregor Zoltán az élmezőnnyel haladtak, majd 10 km-el a vége előtt a szembeszeles, dombos szakaszon a lószokat nem bírták átvenni, így leszakadtak az élről. Végül 2 és fél perc hátránnyal értek célba az elsőhöz képest, Gregor Zoltán az abszolút 10. helyen, Héregi Péter 12. helyen. Pásztor Marius, Nagy László, Csere Lajos, Papp Mihály a verseny során szépen összedolgoztak, végül egy szép sprintbefutóval Nagy László a 15., Csere Lajos 18.,  Pásztor Marius 22. helyen ért célba. Idősebbik Héregi Péter kicsit leszakadva Nagy Lászlóék csoportjából a 25. helyen ért célba. Papp Mihály  a 110 km-es távra nevezett, azonban menet közben soknak gondolta a teljes távot teljesíteni, ezért 50 km-nél kiszállt a versenyből, az 50 km-es útvonalat teljesítette, és Nagy Lászlóék csoportjával érkezett meg.

Móri Karika – Rajt

Május 29-én vasárnap a SZILVÁSVÁRAD MARATON rajtolt el az idei TOP MARATON sorozat, amely 2016-ban is 4 fordulóval -Szilvásvárad, Duna, Bükk, Mátra- várja a hegyi kerékpárosokat. Egyesületünket évről-évre Tapsonyi Sándor képviselte a sorozatban, aki sajnos idén nem vállalta a 4 fordulós kihívást, ennek ellenére idén is megvillan a rendezvényeken egyesületünk gyönyörű kék meze. 🙂 Csapatunkhoz idén két új montis csatlakozott, név szerint Eisemann Róbert, és Nagy Sándor Attila. Idén nekik szurkolhatunk a Top Maraton sorozatban, Eisemann Róbert férfi középtávon Master1 korcsoportban, Nagy Sándor Attila hosszútáv Master2 korcsoportban áll rajthoz.
Mindkét indulónk saját tempóban kezdte a versenyt, tartalékolva a végére, de sajnos egyikőjüknek sem úgy sikerült a vége ahogy arra számítottak. Eisemann Róbert a verseny végén két fővel meccselt, az utolsó lejtőt bevállalósan teljesítette, ennek ellenére nem tudta leszakítani magáról a versenytársait. Az utolsó előtti poros, kavicsos kanyarba nagy sebességgel érkezett,  a kerékpár kicsúszótt, és Róbert a földre esett. Szerencsére nem sérült meg, de a láncot a helyére kellett rakni, ami nem csak le esett de a hajtókarhoz is beszorult. Eisemann Róbert végül a 43. helyen végzett.

szilvásvárad
Nagy Sándor Attila hiába tartalékolt a verseny elején, elmondása szerint nem tudta előcsalogatni magából a tartalékot a verseny végére. Sajnos technikai problémák is adódtak, a 47 km után elszakadt az első váltó bowdenje, melyet bravúrós megoldással egy bottal pótolt. Többszöri megállással sikerült a megfelelő bottal az első váltót beállítani, így középtányéron még 60 km-t kellett teljesíteni. Sándor a problémák ellenére a 14. helyen zárta a Szilvásvárad Maratont.

Eisemann Róbert és Nagy Sándor Attila a Top Maraton sorozat első állomásán

Június 4-én hagyományosan Alistálon szervezték a DANUBE BIKE MARATONT, ahol országúton 12,45,85 km-es, terepen 50 km-es távokat választhattak a résztvevők. Fontosnak tartjuk, hogy a környékbeli kerékpáros eseményeken jelentős létszámmal rajthoz álljunk, ezzel is elősegítve a régió kerékpáros fejlődését. Alistálon 11 fővel neveztünk, a 45 km-es távon Csintalan Miklós, Németh Zoltán, Nagy András az 50 km-es MTB távon Stipsits Béla, a 85 km-es országúti távon Pásztor Marius, Nagy László, Csintalan Miklós, Papp Mihály, Gregor Zoltán, Id. Héregi Péter, Ifj. Héregi Péter, Csere Lajos álltak rajthoz.

Danube Bike Maraton a rajtra készülődve
Danube Bike Maraton a rajtra készülődve

Az MTB 50 km-es távot a helyi versenyek verhetetlen montisa, a PIKÓ BIKE csapatát erősítő Kurdi István nyerte 1:59-es idővel, Stipsits Béla a 13. helyen végzett 34 perces hátránnyal. Az országúti 45 km-es távot Csintalan Miklós és Inczédi Gábor együtt teljesítették, a célba is együtt érkeztek 1:15-ös nagyszerű idővel, végül egyesületünk tagját Miklóst a 2. helyre sorolták a szervezők. Németh Zoltán, és Nagy András habár külön teljesítették a távot, mindketten eltévedtek, és közel 70 km-t teljesítve kizárták őket a versenyből.
Az országúti 85 km-es táv nagyszerű lehetőséget biztosított arra, hogy tagjaink összeszokjanak, ritkán van rá lehetőség, hogy ennyien kerékpározzunk együtt. A Pásztor Marius, Nagy László, Papp Mihály, Gregor Zoltán, Id. Héregi Péter, Ifj. Héregi Péter, Csere Lajos alkotta csoporthoz csatlakozott Hencz Szabolcs, Graszl Ján, Habardik József is. Tagjaink összedolgozva, váltott vezetéssel próbáltak tempót menni, amihez Graszl Ján is csatlakozott, a vezetésből jelentősen kivette a részét. A táv felét elhagyva a csoportnak sikerült eltévedni, amivel töpp percet is elveszítettek, egy korábbi futóverseny jelölésére sikerült rámenniük, ami egy földútra vezetett. A táv háromnegyedénél Nagy László küllője kitörött, emiatt szervizelésre kényszerült. A csoportból kivált Pásztor Marius is, aki Nagy Lászlóval maradt. Az utolsó pecsételőhelyet elhagyva Ifj. Héregi Péter és Gregor Zoltán próbáltak elszakadni a bojtól, amely nem sikerült, majd id. Héregi Péter és Gregor Zoltán próbálkozott ismét, amely ismételten nem sikerült, a csoport hamar összezárt és együtt érkeztek vissza Alistálra a célterületre.  A távot 5 pecsételőhellyel, egy eltévedéssel 2 óra 30 perc alatt teljesítette a csoport. Sajnos az első helyhez ez a menetel is kevés volt, 1 percet kapva a CCT csapatát erősítő Maursky Petertől 10-en teljesítették a távot 2 óra 30 perces, azonos idővel.

A csapat egy része alistálon
A csapat egy része Alistálon

A 63 éves Csintalan Miklós őrült szezont teljesít, idén már túl van a 3. BRM200-es távján, emelett több helyi versenyen is rajthoz állt, általában több távon is, ahol rendre dobogós helyen ért célba. Miklós a Danube Bike Maraton 45 km-es táv teljesítése után a 85 km-t is bevállalta, melyet 2 óra 50 perc alatt teljesített!

A következő túrára június 26-án kerül sor, amikor Észak-Komáromban, a Vág part mentén fogunk kirándulni.

Brigetio Kerékpáros Sportegyesület