Kultúra 2012. 04. 04.

Andersen éjszaka volt a Jókai Színházban

Andersen éjszakát rendezett a Szinnyei József Könyvtár, amelybe ezéven először bekapcsolódott a Komáromi Jókai Színház is.

A különböző iskolákból érkező gyerekek ilyenkor egy estére-éjszakára beköltöznek a könyvtárba, játékos programok keretében megismerkednek és meséket olvasnak, hallgatnak.

Az idei évben annyiban változott a program, hogy az irodalomszerető gyerkőcöket az este folyamán kb. másfél órára a színház is vendégül látta, s lehetőséget biztosított, hogy a kíváncsi emberkék bepillanthassanak a kulisszák mögé, az öltözőkbe, varrodába, színpadra…A felfedező körút után találkozhattak Süsüvel, s néhány kolléga – konkrétan Bernáth Tamás, Majorfalvi Bálint és Tar Renáta – előadásában meghallgathattak néhány mesét.

Bár az Andersen éjszaka főszervezője nem a Jókai Színház, de fontosnak éreztük, hogy támogassuk és részvételünkkel erősítsük a programot, hiszen fontos célunk és feladatunk, hogy a fiatal generációval megszerettessük az olvasást, az irodalmat – a művészetet.

(BL, sziakomárom, fotó: Görözdi Szilárd)