Sport 2015. 04. 07.

Anton Dragúň lemondott a KFC edzői posztjáról

A múlt héten a csapnivaló tavaszi szereplésnek köszönhetően lemondott a komáromiak vezetőedzője. Helyét és feladatait átmenetileg Szórád Csaba, a csapat kapitánya veszi át. Talán a legjobbkor, hiszen a hétvégén a lilák nem játszottak, így jutott egy kis idő rendezni a sorokat. Gúta vereséget szenvedett a galántai kiruccanáson, ezzel pedig 10 fordulóval a vége előtt  a két csapat között nyolc pontra nőtt a különbség, vagyis a gútaiak feljutási álmai szertefoszlani látszanak.
Harmadik liga:
DAC „B” – Nagymegyer 0:2 (0:2) – Musil, Szöllős – A vendégek szempontjából nagyon fontos volt ez a párharc, hiszen esélyes volt, hogy Negyed elveszi a pontokat a Borčicei csapattól. Ez végül meg is történt, így különösen nagy értékkel bírt a megyeriek győzelme. A vendégek edzője érdekes taktikával küldte pályára a csapatát, hiszen kihagyta Bognárt, a középcsatárt, és helyette a középpályásokkal akarta megoldatni a támadó feladatokat. Ez végül sikeresnek is bizonyult, hiszen már az első félidőben kialakult a végeredmény. Fordulás után is Nagymegyer volt a kezdeményezőbb, de a hetvenedik perc tájékán már ők is nehéz pillanatokat éltek át. A meccs vége felé aztán visszaállt minden a régi kerékvágásba, és a megyeriek teljesen megérdemelten győzték le a szerdahelyi fakót.
Negyedik liga:
Galánta – Gúta 4:2 (2:1) – Gútai gólok: Magyar 2x – Rögtön az első percben a hazai csapat büntetőhöz jutott, melyet értékesítettek. Nem sokkal később Magyar egyenlített egy szép góllal, de a félidei sípszó előtt egy erősen kérdéses szabadrúgásból ismét a vendéglátók szereztek vezetést. Fordulás után ismét Magyar sziporkázott: a kapust átemelve újra kiegyenlítette az állást, de később Galánta ismét nagyon olcsón jutott hozzá egy szabadrúgáshoz, amiből megintcsak gól lett. Ekkor már a gútaiak ereje is fogyóban volt, és a történet végére a hazaiak negyedik gólja tett pontot.
Ötödik liga:
Bešeňov – Ógyalla 6:2 (4:0) – R. Miškovič 2, T. Varga 2, D. Balogh 2, ill. R. Turza, öngól – A hazaiak nagy elszántsággal kezdtek, és amihez nyúltak, az szinte mind a vendégek kapujában kötött ki. A második félidőben is hasonló volt a folytatás, majd Bilkó kapus egy büntetőt hárított. Innentől kezdve a vendégeké volt a főszerep, akik szinte a 16-oshoz szegezték ellenfelüket, de a két találatuk már nem sok mindenre volt elég.
Ímely – Bánov 3:1 (3:1) – T. Oršolík, M. Hübsch, R. Kender, ill. Ľ. Guláš – Aktívan kezdtek a vendégek, és gyorsan vezetéshez is jutottak. A közönség szép, támadó focit láthatott,  és a listavezető a szünetig be is állította a végeredményt. A második játékrészben a tempó alábbhagyott. Helyzetek ugyan akadtak a hazai oldalon, de ezek mind kimaradtak.
Perbete – Ekel 1:3 (0:2) – P. Rigó, ill. I. Parádi, M. Inczédi, L. Horváth – Az első játékrész a hazaiak részéről nagyon gyengére sikeredett. Az ekeliek két ellentámadásból is gólt szereztek. A második félidőben nagyobb nyomást gyakorolt a perbetei brigád, de a mesterlövész Lakatos ezúttal kihagyta a lehetetlent is. Végül az ekeliek egy kontra után ismét betaláltak, így a hazai gól csupán szépségtapasznak volt jó.
Komjatice – Marcelháza 2:1 (1:0) – P. Soboňa, D. Szabó, ill. A. Bottyán – Két egyenrangú ellenfél csatájából  a szerencsésebb hazaiak kerültek ki győztesként. A vendégek ugyan több helyzetet dolgoztak ki, de csak a hajrában tudták megrezgetni az ellenfél hálóját, a pontszerzéshet pedig ez kevésnek bizonyult.
Podhájska – Szentpéter 3:3 (2:2) – P. Nagy 2, R. Tóth, ill. E. Vida 2, Gy. Lakatos – A 20. percben már 2:0 világított az eredményjelzőn, a vendégeknek azonban sikerült megfordítani az eredményt, sőt további helyzetek is adódtak, ennek ellenére ismét a hazaiak találtak be. A péteriek ugyan jobb csapat benyomását keltették, mégis be kellett érniük egy ponttal.
Dolný Ohaj – Naszvad 2:2 (1:0) – M. Turan, M. Chleban, ill. G. Hengerics, A. Molnár – Jobban kezdtek a hazaiak, és meg is szerezték a vezetést. Később a vendégek is rákapcsoltak, így a játék kiegyenlítődött. A második félidő egyértelműen a naszvadiaké volt, és a játék képe alapján sokkal többet is ki lehetett volna hozni a találkozóból, de mivel a csatárok hadilábon álltak a helyzetkihasználással, pontosztozkodásra került sor.
Területi bajnokság – I. osztály
Marcelháza „B” – Gúta „B” 3:0 (2:0) – Méhes 2x, Obložinský – A vendéglátók lényegében már az első félidőben elvégezték a feladat nehezebb részét. A „fakók” találkozóján nagyobb különbségű hazai győzelem is születhetett volna, végül a közönségnek három góllal kellett beérnie.
Hetény – Pat 4:1 (2:1) – Lévai 2x, Csintalan, Pásztor, ill. Paulík (11m) – A csapatok az első 10 percben a széllel való küzdelemmel voltak elfoglalva, ekkor meglepetésre a vendégek szereztek vezetést büntetőből. Ez felrázta a
hetényieket, akik sorra alakították ki a helyzeteket, és végül négyszer is válaszolni tudtak.
Nagykeszi – Búcs – A mérkőzést elhalasztották. Információink szerint a búcsi csapat egyes tagjai balesetet szenvedtek, és ezért a klub kérte kesziektől a meccs későbbi megrendezését.
Bátorkeszi – Lakszakállas 3:2 (2:1) – Barton 2x, Száraz, ill. Inczédy, Hury – A hazaiaknak annak ellenére is nagyon jól alakult a mérkőzés eleje, hogy erősen tartalékosan álltak fel, hiszen kétgólos vezetést szereztek, ugyanakkor a félidő vége felé a lakiak szépíteni tudtak. Fordulás után mindkét oldalon kimaradt egy büntető, később Száraz növelte a hazai előnyt, melyre a vendégek már csak egyszer tudtak válaszolni, így a jó hangulatú mérkőzésen otthon maradtak a pontok.
Dulovce – Dunamocs 2:1 (2:1) – M. Habara, R. Habara, ill. Gáspár – Meglepő, de a 17. percben a vendégek szereztek vezetést, mégpedig 25 méterről, egy hatalmas góllal. Ezután a hazaiak is rákapcsoltak, és még félidő előtt meg is fordították az állást. A második játékrészben a mocsiak a kontrákban bíztak, végül még a középhátvédből is csatárt faragtak, de nem jött össze a második gól. Ennek ellenére nagyon jól fociztak, és eléggé meg is izzasztották az újgyallai csapatot.
Nemesócsa – Keszegfalva 1:0
Izsa – FK Actív 0:1 (0:1) – Nagy – Az egész mérkőzésen a tartalékos izsaiak domináltak, ugyanakkor az első félidőben mégis a vendégek szereztek vezetést, egy kapitális védelmi hibát követően. Fordulás után a hazai csapat mindent megtett az egyenlítés érdekében, de ezen a napon semmi sem jött össze. Nyirán Tibor szerint a döntetlen igazságosabb lett volna.
Területi bajnokság – II. osztály
Selye Egyetem – Örsújfalu 0:4 (0:2) – Döme, Havlík, Vojtík, Petrók
Šrobárová – Bajcs 3:0 (2:0) – Zmeček 2x, Hegedűs
Bogya/Gellér – Martos 3:3 (2:2) – martosi gólszerzők: Bilkó, Pšenák, Csicsó
Csicsó – Ifjúságfalva 3:2 (1:0) – Misák M. (2x), Dudás J., ill. Pál T. (2x)
Dunaradvány – Megyercs 4:1 (0:1) – Ernecz 2x, Szemenyei, Mohos, ill. Farkas
Tany – Nagysziget 0:0 (0:0)
Bogyarét – Vágfüzes/Kava 3:4
-Delta-