Sport 2014. 03. 26.

Átadták az – Év sportolója – díjakat

Immár hagyománnyá vált, hogy a város első embere a patinás Tiszti pavilon dísztermében fogadja az előző év – jelen esetben a 2013-as esztendő – a klubjuk által felterjesztett, az adott évben a legjobb, legeredményesebb egyéni sportolóit.

Ez az idén sem volt másként, sőt ezúttal Komárom egyéni legjobbjai mellett három klubot is megjutalmaztak a város elöljárói, Anton Marek polgármester, Novák Tamás és Szabó Béla alpolgármesterek, valamint az illetékes önkormányzati szakbizottság elnöke, Héder Ágnes. Minden kitüntetettnek mi is szívből gratulálunk és jó egészséget, sérülésmentességet és sok szerencsét kívánunk a további kiváló eredmények eléréséhez!

Ifjúságiak 18 éves korig:

1. Bazinská Barbara Nikolett
A KORMORÁN Vízimotorosklub 9 éves tehetsége a Rozmaring Utcai Alapiskola negyedik osztályos tanulója. A tavalyi évben az ifjú versenyzők mezőnyében megszerezte a harmadik helyet a szolvák bajnokságon Formula Future kategóriában. Kedvtelései közé tartozik a rajzolás, a tánc, görkorcsolyázás, síelés, a zene és a természetfilmek. Edzője édesapja, ifj. Miroslav Bazinský.

2. Bielik Kevin
11 éves, a KomKo Komáromi Úszóklub tagja. Az országos párkányi bajnokságon 5 ízben végzett az első helyen és 3 ízben a harmadik helyet szerezte meg. A nagyszombati szlovák bajnokságon 7 arany és 2 ezüst érmet szerzett. 2013-ban a 50 méteres mellúszás kategóriában rövid medencében és az 50 méteres és 200 méteres mellúszás kategóriában hosszú medencében háromszoros új szlovák rekordot állított fel.
Fiatal kora ellenére szlovákiai viszonylatban kitűnő eredményeket ért el a legjobb úszók közti megmérettetésben. Kitartásával és hozzáállásával sokaknak mutat példát. A hazai úszás nagy reménységei közt tartják számon. Edzője Štefan Peťkovský.

3. Hulman Nikolas
13 éves, a komáromi Spartacus Birkózó Klub tagja. 2013-ban a diákok mezőnyében kötöttfogásban 1. helyen végzett a Szlovák bajnokságon. A fiatalabb és idősebb diákok kategóriájában a szlovák bajnokságon szabad fogásban és kötöttfogásban is harmadik helyet szerzett. Ezen kívül több hazai és külföldi tornán jeleskedett, ahol 3 arany, 5 ezüst és 2 bronz érmet szerzett. Edzője Csóka Krisztián.

4. Kanozsay Máté
6 évesen kezdett el a kempó iránt érdeklődni. A Szlovák Kempó Szövetség regisztrált tagja és képviselője. 2013-ban a törökországi világbajnokságon a 16 és 18 éves kategóriában 65 kilóig Full kontakt és Grappling (földharc) versenyszámban két bronzérmet szerzett. Többszörös szlovákiai és Európa bajnok. Edzője Szajka Róbert a Szlovák Kempó Szövetség elnöke.

5. Kósa Tamás
12 éves, a komáromi ABC Car karate klub versenyzője. Tavaly a kerületi kupán 6 aranyérmet szerzett. A Szlovák Kupa versenyein háromszor első lett. A Shito ryu versenyszámban szintén 1. lett a szlovákiai bajnokságon. Harmadik helyet szerzett azon bajnokságon, melyet a Szlovák Karate Szövetség szervezett. Az Európa bajnokságon szintén első helyezést ért el kumite kategóriában.Tamás fiatal kora ellenére nagyon fejlett, türelmes és állhatatos. Aktívan részt vesz a tréningeken és teljes erővel edz. A veresenyeken szerényen viselkedik, a győzelmet büszkén a vereséget pedig alázattal fogadja. Edzője Peter Máťa.

6. Bohošová Lucia
Lucia már gyerekkora óta aktív látogatója a komáromi Royal Sportlövő Klubnak. 2011-ben rájött, hogy a sport és a lövészet nem lehet csak érdekes játéknak tekinteni, ezért elkezdett a sportlövészettel aktívan foglalkozni. Már az első edzések után megmutatkozott, hogy Lucka különleges tehetséggel és érzékkel rendelkezik a sportlövészet területén. 2013-ban már aktívan részt vett a legmagasabb szintű versenyeken Szlovákiában is és külföldön is, ahol több győzelmet és előkelő helyezéseket harcolt ki magának. Az aktuális rekordot is megdöntötte. Olaszországban és Magyarországon is első helyezést ért el a juniorok kategóriájában.

7. Moravcová Rea
A Tc Empire Tranava klub tagja. Még csak 14 éves, de már a 18 évesek kategórájában versenyzik. Különböző hazai és nemzetközi versenyeken vesz részt, mint egyéni úgy páros játékban is. A múlt évben első helyezést ért el a Szlovák bajnokságon a 14 évesek kategóriájában. Edzője Roman Hajdušík.

8. Szokol Dániel
Dániel 2013-ban kezdett el versenyezni a komáromi kajak – kanoe klub tagjaként. Tavaly a Szlovák bajnokságon K2-es kategóriában 200 és 100 méteren társával Eduard Rebróval ezüst és bronz érmet szerzetek.
Az Európa bajnokságon egyéniek versenyében 200 méteren kiemelkedő nyolcadik helyezést ért el. Edzője Mgr. František Dosúdil.

9. Zakar Péter
Vizilabdával 2003-ban 9 évesen kezdett foglalkozni, és fokozatosan az összes országos ifjúsági kategóriában rengeteg érmet szerzett. Jelenleg az komáromi Vízipóló Klub ifjúsági és felnőtt csapatának egyaránt a tajga. A budapesti Óbudai Egyptem informatika szakának első éves hallgatója. A téli ifjúsági bajnokságon ezüst érmet szerzett csapatával. A Szlovák országos ligában második helyen végeztek. A tavalyi évben az extraliga felnőtt férii csapatának legjobb lövő játékosaként lett kitüntetve. Mint a junior csapat tagja Szlovákiát képviselte több nemzetközi versenyen Horvátországban, Magyaroszágon és Szlovákiában is. Edzője Štefan Fazekas.

10. Vicencz Péter
10 éves és a Komáromi Sakk Klub tajga. Bronzérmet szerzett a 10 évesek kategóriájában a Szlovák bajnokságon. A tatai Jókai Kupán a 10 évesek kategóriájában első helyezést ért el, és a diák csapatok bajnokságán szintén első helyet szerzett. A nyitrai kerület bajnoka 2013-ban. Edzője Kukel Imre.

Felnőttek:

11. Bujna Zoltán
A sikeres Vámbéry expedíció után Bujna Zoltán úgy döntött újra nekivág a nagy útnak, mely Közép – Ázsián keresztül 13 ország érintésével haladt, ezzel teljesítve a Vámbéry expedíciót. Bujna Zoltán viszont nem elégedett meg ezzel a teljesítménnyel és az útja tovább folytatódott a „hold a világ tetején“ címszó alatt, mégpedig Tadzsikisztánban a Pamír hegy tetején, mely 4.655 méterrel fekszik a tengerszint felett. A Túra befejező állomása 2013. augusztus 18-án Kirgisztánban volt. 107 nappal később és 7.381 kilométerrel maga mögött érkezett meg újra a Klapka térre. Kerékpárján egész úton Komárom zászlaja lengett!

12. Nikker Ronald
19 éves, a Szlovák kempo-szövetség klubjának tagja, 5 éves kora óta hódol ennek a sportágnak. Többszörös országos, Európa és világbajnok. 2013-ban bronzérmet szerzett a törökországi világbajnokságon. A komáromi Műszaki szakközépiskola tanulója. Edzője a Szlovák Kempo-szövetség elnöke, Szayka Róbert.

13. Rajcsányi Patrik
20 éves és a komáromi Spartak Boxklub tagja. A boxban főleg technikájával, kitartásával és harci szellemével tűnik ki. 2013-ban ezüst érmet szerzett a Szlovák bajnokságon. A közép – európai liga BoxingOne klubjának tagja. Magyarországon és Bosznia Hercegovinában további jeles eredményeket ért el. A szűkebb reprezentációs keret tagjaként nevezve volt az Európa bajnokságra és más neves versenyekre is. A box azon tehetségei közé tartozik, akiknek esélyük van részt venni a következő Olimpiai játékokon. A Selye János Egyetem hallgatója. Edzője Győrfi György.

14. Szeder László
Szeder László két korábbi európai kerékpártúra után újra útnak indult Komáromból. Az út, mely 2013. március 30-án kezdődött és 2013. október 22-én végződött, közel hét hónapig tartott. Az expedíciót a Duna mentén kezdte egészen Romániáig Moldávián keresztül Oroszország következett. Moszkvai látogatása után a Balti országokat szelte végig majd megérkezett Finnországba. Innen útja hazafelé vezetett Lengyelországon és Csehországon keresztül. Az expedíció során 11.000 kilométert tett meg, mely során több mint 10.000 fényképet készített. Jelenleg a következő expedícióra készül, melyre 2014. március 30-án kerül sor. Célja átutazni a világot. Példaképei Balázs Dénes – geográfus és Heinz Stücke kerékpáros utazó.

15. Vu Thanh Tomáš
25 éves, a komáromi Capoeira polgári társulás megalapítója és egyben vezetője. Több mint 10 éve hódol ennek a sportágnak, gyerekeket és felnőtteket is tanít, valamint második éve dolgozik egy, a mentális és fizikai fogyatékkal élőkkel foglalkozó projekten. 2013-ban első helyezést ért el az Európa bajnokságon, mely Komáromban került megrendezésre. Tanítványai szintén kitűnő eredményeket érnek el különböző nemzetközi versenyeken. Edzője Pasoka.

Sport klubok:

16. MBK kosárlabda csapata, Komárom
A 2012/13-as évad az MBK extraligás kosárlabdacsapatának eddigi legkiemelkedőbb sierét hozta. A csapat megnyerte az alapszakaszt, diadalmaskodott a Szlovák Kupában és az előző évad után ismét bekerült az extraliga döntőjébe. Az Inter csapatával vívott döntő felejthetetlen sorozatát a szakemberek és a szurkolók is egyaránt mint a sport ünnepét emlegették. A sorozat végén, az utolsó lehetséges mérkőzésen ugyan nem sikerült kiharcolni a bajnoki címet, de a mai napig emlegetett tény, hogy nemcsak a komáromi sportcsarnokot, hanem a pozsonyi nagycsarnokot is teltházassá minősítheti a kosárlabda.
A díjat Marek Kozlík, szlovák válogatott és a csapat kapitánya veszi át, akit egyben az extraliga legjobb védőjátékosának is nyilvánítottak. A csapat edzője František Rón.

17. Kajak & kanoe klub, Komárom
A veterán kajak K4 –es legénysége Broczky László, Ódor László, Marek Ďurčo és Bukovsky Tibor négyeséből áll. A torinói veteránok világ kupáján a gyorsasági kajak négyes 1000 méteres döntőjében bajnoki címet szereztek, 200 méteren pedig ezüst érmet. Magyarország nyílt bajnokságán első helyezést értek el K4 kategóriában 500 méteren és 200 méteren is.

18. Spartak ökölvívóklub, Komárom
A komáromi Spartak Ökölvívó Klub, mely Komárno Sharps név alatt versenyez, a 2013-as évben is képviselte Komáromot és Szlovákiát Boxing One nemzetközi ligán, ahol harmadik ízben védte meg bajnoki címét. Ezen a hosszútávú versenyen összesen 8 klub indult – Romániából, Lengyelországból, Magyarországról és Szlovákiából. Ezen kívül a Spartak Ökölvívóklub részt vett a Szlovák Amatőr Ökölvívó Szövetség által rendezett összes megmérettetésen, Komáromban pedig számos nemzetközi ökölvívó rendezvény szervezője volt. A díjat Győrfi György, a klub edzője veszi át.

19. VK Spartak röplabda klub, Komárom
A fiatal, tehetséges komáromi röpplabdások szisztematikus felkészítése a 2012/13-as évad végére hozta meg az eredményt, amikor a Spartak Röppladba Csapat kiharcolta magának a szlovák élmezőnybeli szereplés lehetőségét. A csapat Németh Ödön és Boris Sládeček edzők vezetésével a szezon alatt nem vesztek el ellenfeleik között, az alapszakasz végén bekerültek a rájátszásba is, kiharcolva ezzel az élvonalbeli szereplést a következő évadra is. A díjat Marek Patúc, a csapat kapitánya veszi át.