Mix 2018. 08. 02.

Az Animal Cannibals klasszikusát rappelték egy amerikai talkshow-ban

A népszerű amerikai színésznő és humorista, Kate McKinnon volt Jimmy Fallon talkshow-jának, a The Tonight Show-nak a legutóbbi vendége. A 2016-ban bemutatott Szellemirtók filmben is feltűnő színésznő Budapesten forgatta legújabb filmjét, „A kém, aki dobott engem” címmel.

McKinnon jelenleg szülőföldjén reklámozza a Magyarországon forgatott filmet, többek között Jimmy Fallon talkshow-jába is pont ezért kapott meghívást. Így nem meglepő, hogy idővel a beszélgetés is a magyar fővárosban eltöltött időszakra terelődött. A színésznő elmondta, nagyszerűen érezte magát Budapesten és új barátokat is szerzett a forgatási idő alatt.

Elmondása szerint 3 hónapig szorgalmasan tanult, hogy elsajátítsa a magyar nyelvet, de végül még egy étteremből sem sikerült magyarul rendelnie. Egyik újdonsült barátja, Erik (aki egyébként a színésznő sofőrje volt) azonban megtanította őt rappelni. Magyarul. Az Animal Cannibals egyik klasszikusát.

És ha már így esett, McKinnon rögtön mikrofont is ragadott, hogy előadja Magyarországon kidolgozott produkcióját.

A színésznő saját bevallása szerint 1 évig tartott, mire sikerült megtanulnia ezt az egy versszakot. Látva azonban a produkciót, nem volt hiába.

Itt pedig az eredeti szám: