Kultúra 2019. 06. 05.

Az üvegcipő: bemutató a Jókai Színházban

2019. június 7-én mutatja be a Komáromi Jókai Színház az évad utolsó nagyszínpados előadását, Molnár Ferenc: Az üvegcipő című vígjátékot Bagó Bertalan m.v. rendezésében.

Molnár Ferenc remekműve a 20. század elején játszódik. Sipos Lajos, idősödő műbútorasztalos és Szabó Irma fiatal cselédlány minden akadályt elsöprő szerelmének megható története. Sipos eleinte észre sem veszi a lányt, és házasságra készül Adéllal, a panziótulajdonossal. Kapcsolatuk kiegyensúlyozott, de korántsem szerelemmel teli. Adél szíve is másért dobog, ezért Irma kétségbeesetten igyekszik elérni, hogy Sipos végül őt válassza majd.

Az üvegcipő is, mint ahogy a Molnár színművek túlnyomó része önéletrajzi ihletésű, ugyanis a negyvenes éveiben járó Molnár Ferenc annak ellenére, hogy a nála 20 évvel fiatalabb Darvas Lili iránt érzett igazi vonzalmat, mégis a vele egykorú Fedák Sárit vette feleségül. Lilinek írta Az üvegcipő cselédlányának szerepét, Fedák Sári megfelelője Adél, míg Molnár a darabban szereplő idősödő asztalosmester, Sipos úr.

Az üvegcipő az egyik legsűrűbben színpadra állított Molnár Ferenc szerzemény, az 1925-ös ősbemutató óta a világ számos színpadán bemutatták már. Költészet, humor, megoldhatatlannak tűnő akadályok, összeomló és felépülő kapcsolatok szövik át a fordulatos vígjátékot. Az üvegcipő a jóság, a tisztaság, az áhítat játéka. Szembesít saját vakságunkkal, hiszen sokszor ott van az orrunk előtt a boldogság, mégsem vesszük észre. Társadalmi elvárások szerint élünk, de nem ez adja meg az igazi boldogságot. A darab azt is bemutatja, hogy nem kell elébe menni a dolgoknak, minden megtörténik, aminek meg kell történnie, de a maga idejében.

Az előadás fő szerepeiben Mokos Attilát, Bandor Évát és Bárdos Juditot m.v. láthatják. További szereplők: Cs. Tóth Erzsébet m.v., Szabó Viktor, Skronka Tibor, Olasz István, Culka Ottó, Drága Diána m.v., Fabó Tibor, Holocsy Krisztina, Varsányi Mari, Holocsy Katalin, Majorfalvi Bálint, Németh István, Bernáth Tamás, Nagy László, Leczkési Dóra, Balla Dominik m.v./Benyó Leonard m.v., Ifj, Erdélyi Zoltán, Sipula Zoltán

A bérletes előadásokon kívül bérletszünetben is látható az előadás 2019. június 23-án 15 órától. Jegyek még válthatók!

(Ozgyin Erika, Komáromi Jókai Színház, fotó: Kiss Gibbó Gábor)