Sport 2017. 05. 30.

Bajnokok reggelire. Ki hinné, hogy ez egy futóverseny?

Merészet álmodtak a helyi középiskolások és egyórás váltófutásra hívták ki a Komárom-Európa Futó Egyesület bajnokait. Az összecsapásnak a Monostori erőd adott otthont. A változatos terepviszonyok igazi kihívást jelentettek a résztvevőknek.

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezték meg május 25-én az érdekes elnevezésű Bajnokok reggelire címet viselő futóversenyt.

– Kihívásnak tettünk eleget, ugyanis a helyi középiskolások kértek fel bennünket arra, hogy álljunk ki ellenük egy egyórás futóversenyen – nyilatkozta Szőnyi „Ironman” Ferenc, aki hozzátette: a fiatalok könnyedén teljesítik a rövid, 700-800 méteres távokat, a Komárom Európa Futó Egyesület tagjai azonban hosszútávfutók, vagyis a mozgásuk hasonló, csak sokkal lassúbb, hiszen gyakran 6, 12, 24 órás vagy még hosszabb távokra rendezkednek be.

A KEFE bajnokai között a Vasember mellett jelen volt még Bottlik Bálint, Bottlik Csaba, Mészáros Sándor, Szabó Attila, Dombay Gábor és Sárosi Edit. A kihívást végül a TSZC Kultsár István Iskolája nyerte, a diákok egy óra alatt majdnem 16 kilométert teljesítettek.

A terv az, hogy évente két alkalommal, ősszel és tavasszal is megszervezzék a Bajnokok reggelire futóversenyt, hiszen a mozgást, a sportot nem lehet elégszer reklámozni.