Kultúra 2017. 05. 22.

Bandor Éva és Bárdos Judit a cannes-i filmfesztiválon

Ma (május 22.) 16:30 órakor mutatják be a Kihűlés (Out) című filmet a 70. cannes-i filmfesztiválon. A filmben szerepel a Komáromi Jókai Színház két művésze is, Bandor Éva és Bárdos Judit. De a filmnek más felvidéki vonatkozása is van: rendezője Kristóf György, szintén szlovákiai magyar, kassán járt középiskolába.

 

Kristóf György első játékfilmje a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült, az Out az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) válogatásban versenyez 15 alkotással. A film egy ötvenen túli férfi kelet-európai utazásának és útkeresésének története abszurd humorral elmesélve. A főszereplő férfi feleségét Bandor Éva alakítja. A szlovák–magyar–cseh–francia–lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt. Kristóf György a miskolci egyetem hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon.

Érdekesség, hogy a filmet még sem Bandor Éva, sem Bárdos Judit nem látta – a film hivatalos bemutatója ugyanis éppen most lesz, Cannesban. A hivatalos sajtófotózás már megtörtént – ezeket a képeket láthatjuk mi is – nemsokára pedig kezdődik a premier.

A főképen Bádos Judit és Bandor Éva Kristóf Györggyel

Itt pedig a film többi alkotója is látható: