Régió 2017. 08. 10.

Bauer Ildikó lett a Dunamente TDM ügyvezető igazgatója

Július elején Bauer Ildikót választották meg a Dunamente TDM ügyvezető igazgatójául. A posztot augusztus 2-tól tölti be. 

A Dunamente TDM a Komárom és Párkány közti települések, vállalkozások, valamint civil szervezetek összefogása a régió turisztikájának emeléséért. Szlovákiában több mint 30 TDM – turisztikai desztinációs menedzsment – működik. Elsődleges feladatuk az adott régió turisztikai lehetőségeinek feltérképezése, ezek összekapcsolása, fejlesztése, végül pedig a látványosságok közös prezentálása. Emellett összefogással hatékonyabbá válik a különféle állami támogatások lehívása is. Az alapító tagok közt 7 önkormányzat és 4 vállalkozás szerepel (köztük Komárom is), de a kör további jelentkezők számára is nyitott.

A 2015. decemberében megalakult szervezetnek eddig két ügyvezető igazgatója volt, augusztus elejétől pedig Bauer Ildikó tölti be a tisztséget. Bauer kultúrmenedzsmentet tanult, emellett borturisztikai szaktanácsadói végzettséggel is rendelkezik. A régió számos rendezvényének volt a szervezője, projektmenedzsere, mint például a Komáromi Napok, Bátorkeszi Borfesztivál, Dunamocsi Burcsákfesztivál; emellett a Gombaszögi Nyári Tábor programigazgatója. Dolgozott már állami, civil és vállalkozói szférában is.

„A szervezet mind ez idáig a belső struktúrák kiépítésével volt elfoglalva – nyilatkozta lapunknak az új ügyvezető. – Elsősorban ezt a munkát szeretném lezárni. Ezután szeretnék egy alapos felmérést készíteni a régió turisztikai lehetőségeiről, az összes önkormányzat bevonásával. Ha már ismerjük ezeket, elkezdhetjük ajánlani a különféle célcsoportoknak, utazási irodáknak. Célunk, hogy minél több turista látogasson a régióba.”

DA