Város 2017. 06. 19.

Bejárást tartottak a Csillag telepen és a MOL városrészben

Az önkormányzat 2011 óta rendszeresen szervez polgármesteri bejárásokat, amikor is ellátogatnak a város valamennyi pontjára, hogy az ott élők személyesen mondhassák el véleményüket lakókörnyezetükkel kapcsolatban. Az idei bejárások első állomása az új és a régi Csillag lakótelep volt.

Június 12-én dr. Molnár Attila polgármester, dr. Csalaváné Hododi Ágnes, a Városfejlesztési és Építési Osztály vezetője, Gurics Zoltán, a műszaki osztály munkatársa, Czidlina Balázs, a közterület-felügyelet vezetője és Neuwirth Imre, a Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője várták a lakókat.

Előbb az új Csillag, majd a régi Csillag lakótelepen élők mondhatták el problémáikat, észrevételeiket. Az ott élők felvetették, hogy szeretnék, ha rendbe tennék az Európa emlékparkot, igényelték a forgalom korlátozását, padok, virágágyások kihelyezését, parkolóhelyek felfestését, zebra kialakítását, fák ültetését és az illegális szemétlerakás megszüntetését.

Nagy érdeklődés övezte a Takács József önkormányzati képviselővel közösen megtartott molaji polgármesteri bejárást is. Az ott élők főleg az úthibákra, a hiányzó parkolóhelyekre és a nagy zajszennyezésre panaszkodtak.

Az önkormányzat a hatáskörébe eső problémákat rövid időn belül orvosolja, míg a hatáskörén kívül eső dolgokat jelzik az illetékes hatóságoknak.