Kultúra 2017. 12. 11.

Bemutatták Komáromban az Abigél című musicalt

A komáromi Selye János Gimnázium végzős diákjai 2017. december 4-én mutatták be Kocsák Tibor–Szabó Magda Abigél c. musicaljét a komáromi Városi Művelődési Központban.

A GIMISZ diákszínpad előadása már évek óta szerves részét képezi a szalagavatói műsornak is, a negyedikes diákok minden évben egy musicalt visznek színpadra. Idén a Szabó Magda emlékév alkalmából esett a választás az írónő egyik legismertebb regényét feldolgozó színdarabra.

A diákok az elmúlt három hónapban keményen dolgoztak, ennek pedig meg is lett a gyümölcse. Az előadás jó hangulatban zajlott, a diákok beleélték magukat a szerepbe, így egy rendkívül színvonalas darabot láthattunk, amiért a végzősök mellett köszönet illeti Bajkai Csengel Mónikát, aki a rendező szerepét vállalja magára már hosszú évek óta. Segédjei idén Pavlovič Petra koreográfus és Pálinkás Andrássy Zsuzsanna korrepetitor voltak.

A musicalt december 4-én előbb a gimnázium diákjai, este 19 órai kezdettel pedig a szélesebb közönség is megtekinthette. A gimnázium igazgatója, Andruskó Imre köszöntötte a megjelent vendégeket: Stubendek Lászlót, Komárom város polgármesterét, dr. Becse Norbertet, Nyitra megyei képviselőt és Tárnok Magdát, a gimnázium szülői szövetségének elnökét.

December 9-én a szalagavatói műsor keretében is bemutatásra került a darab.

Szereposztás:

Vitay Georgina – Panyi Orsolya

Vitay tábornok – Komár Árpád

Horn Mici – Bencsík Stefánia

Torma Gedeon igaztató úr – Cseh Lajos

Kőnig tanár úr – Balla Dávid

Zsuzsanna testvér – Édes Lili

Kis Mari – Váradi Petra

Torma Piroska – Kocskovics Kitti

Kuncz Feri – Kürthy Ádám

Kalmár tanár úr – Kara Mátyás

Pedellus /Katona/ Pénztáros – Pszota Máté

Bánki Anna – Csiba Emese

Erzsébet testvér /Bánkiné – Duba Réka

Osztály: Baran Evelin, Bában Laura, Czibor Eszter, Csöbönyei Thelma, Győri Bernadett, Fährer Szilvia, Papp Cyntia, Szabó Flóra, Szabó Orsolya, Szombath Luca, Vince Veronika.

Az előadást támogatta a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala Nemzeti Kisebbségek Főosztálya, Komárom Város Önkormányzata és Nyitra Megye Önkormányzata.

2018 januárjában további négy előadásra kerül majd sor a komáromi, illetve környékbeli alap- és középiskolák diákjai, valamint a nagyközönség számára. Részletes információk miatt a komáromi VMK jegypénztárában lehet érdeklődni.

(Vajányi Orsolya)