Blog 2013. 04. 03.

Egy kis RETRO

Engedjétek meg nekem, hogy röviden felkonferáljam a Komáromi Napok keretein belül megrendezendő II. Retró Számítógép Kiállítást. Tavaly a legnagyobb meglepetésemre óriási érdeklődés kísérte végig ezt az eseményt. Ebből kiindulva egy percig sem volt kérdés, hogy idén is lesz-e, vagy sem. A városi hivatalnak köszönhetően ismét birtokba vehetem a régi helyszínt, tehát minden adott egy jó kis mókára.

Valószínűleg többen is azt a kérdést fogalmazzák meg a fejükben, hogy miben is lesz más, vagy esetleg több a tavalyinál? Nos, elsősorban az április 26-án 16:00-kor kezdődő megnyitón tiszteletét teszi Rekop György humorista a Dumaszínháztól, csak hogy biztosan nagy hahotázás közepette fussunk neki a dolognak. Nem maradhat el a szokásos eszem-iszom sem. Ahogy tavaly, idén is igyekezni fogjuk gasztronómiailag is felidézni a (főleg) 80-as évek hangulatát, melyet korhű háttérzene kísér. A kivetítőkön pedig az akkori játékokból toljuk majd a klippeket.

retro-szamitogep-kiallitas-2013-723x1024

Jó hír, hogy az elmúlt évhez képest nagyjából kétszer annyi gép kerül kiállításra, és bizony nemzetközi beütése is lesz a dolognak, mert magyarországi gyűjtő barátaim is bedobnak a közösbe pár igazán nagy ritkaságot. Néhányan közülük személyesen is megjelennek, szóval lehet készülni a kérdésekkel feléjük.

Természetesen most is lesz rengeteg verseny, értékes ajándékokkal. Őszintén reménykedem abban, hogy ezekre többen jelentkeznek majd mint az első kiállításon. Ismét toljuk majd a Pongot, de lesz DukeNukem3D is többek között. Persze, minden ötletet szívesen veszünk, a cikk alatt ezeket ránkzúdíthatjátok.

Idén sem maradhat el az ősrégi telefonok kiállítása sem, ezeken majd most is el lehet nosztalgiázni. Tavaly mindig megmosolyogtatott, amikor az emberek a telefonokat bámulva felkiáltottak, hogy “Ilyenem volt nekem is!”.

Újdonságnak számít, hogy beizzítok egy lemezjátszót is, és régi sercegő, ropogó, igazi odab*szós hangulatú muzsikát keverünk majd nektek. Esetleg hozhattok is csereberére, ahogyan a padlásról, pincéből előkerülő 20-30 éves gépeiteket is szívesen látjuk. Még az is előfordulhat, hogy egy-egy szép példányért cserébe pénzt vihet haza a kedves érdeklődő. Itt viszont előre leszögezném, hogy mielőtt útnak indul vele bárki is, először hívjon fel (0904 588 199), nehogy feleslegesen cipekedjen.

Végül, de nem utolsó sorban meg szeretném még említeni, hogy ismét kihelyezünk a bejárat elé egy dobozt, melybe bátran dobálhatjátok az aprót, ugyanis ahogy tavaly, idén is oda jutattjuk el az összegyűjtött pénzt, ahova az a legjobban kell. A rendezvény természetesen INGYENES, szóval csak rajtatok múlik, hogy hozzájárultok-e egy nemes ügyhöz, vagy sem. Akár 5 centet is bedobhattok, mert a nullánál bármi jobb.

Minden információt, újdonságot megtalálhattok a rendezvény fészbukos oldalán. Érdemes lesz figyelemmel követni, mert például a versenyeket is itt hirdetjük majd ki.

Stay tuned!

Éljen a RETRÓ! :)

(Gerzson)