Város 2012. 05. 25.

Bósza elindult!

Május 25-én reggel 6 óra után pár perccel Bósza János egy magyarországi társával elindult Pozsony irányába. A tervek szerint hétfőn érnek Pozsonyba.

Bósza János a Felvidék.ma-nak adott interjújában hangsúlyozta, nem az volt a cél, hogy több százan induljanak el, annak is nagyon fognak örülni, ha útközben kijönnek eléjük az emberek, megkínálják őket egy pohár vízzel és beszélgetnek velük.
Bósza János célja a szlovák-magyar megbékélés elősegítése. A hátizsákjára tűzött zászlón a következő felirat áll: „Prvý mierový pochod za slovensko-maďarské zbliženie, rovnoprávnosť a právo na sebaurčenie.”, azaz „Első békemenet a szlovák-magyar közeledésért, egyenjogúságért és önrendelkezési jogért.”

Elmondta, hogy szeretnének ezzel elindítani egy olyan folyamatot, amely elvezet a szlovák-magyar megbékéléshez. Bár a média sokszor szlovákellenesként állítja őt be, határozottan cáfolta, hogy ez igaz lenne. Azzal sem ért egyet, hogy MKP-ellenesként van számon tartva, hiszen ő nem az MKP ellen van, csupán a látszattevékenységek ellen. „Ha akarunk valamit tenni, akkor azt tegyük konkrétan. Ne konferenciákon győzködjük meg egymást, ahol a közönség tapsol, aztán hazamegyünk és vége” – nyilatkozta Bósza János. Kifejtette, rá akar mutatni, hogy akár bottal a kézben is végig lehet egy ilyen utat csinálni. Duray úrnak és Berényi úrnak azt üzente, hogy nagyon örülne neki, ha legalább egy bólintással üdvözölnék út közben.

„A Csemadokot megkértem, hogy biztosítsanak helyszínt a beszélgetésekhez, de még csak vissza sem jeleztek. Az előadások ennek ellenére meg lesznek tartva, ha máshol nem, akkor az állomásokon. De nagyon örülnék, ha mégis várnának minket este Nagymegyeren és biztosítanának helyet a beszélgetéshez” – nyilatkozta Bósza János a Felvidék.ma-nak.

Az előre meghirdetett terv szerint Nagymegyerre május 25-én kora este érnek, ahol 18.00 órakor tartanak beszélgetést – egyelőre nem ismert a helyszín. Dunaszerdahelyen május 26-án, Somorján május 27-én, Pozsonyban május 28-án 17.00-kor a Grassalkovich palota előtt lesz a beszélgetés nagygyűlés formájában.

A Békemenethez bárhol lehet csatlakozni, gyalogosan, autóval vagy kerékpárral…

(forrás: felvidek.ma, fotó: TASR)