Kultúra Dél-komárom 2018. 09. 27.

Családi kör – egész napos dzsemborit tart a Kemence Egyesület

2018 a családok éve Magyarországon, aminek köszönhetően még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok. A kormány egyik legsikeresebb területe a családpolitika, és megerősítette: több támogatást, figyelmet, szentelnek a családokra 2018-ban, hiszen a jövő esztendő a Családok Éve lesz.

A kabinet az elmúlt hét évben megduplázta a területre fordított támogatást, évente immár kétezer milliárd forint jut rá. Ez GDP-arányosan 4,9 százalék, ami a fejlett országok 2,55 százalékos átlagának duplája.

Dél-Komárom az idei évben számos programmal csatlakozott már az országos családok éve rendezvénysorozathoz, a hétvégén a szőnyi Kemence Egyesület szervez családi napot a Kossuth utca 83. szám alatti lovas tanyán.

A szombat délelőtt 10 órakor kezdődő esemény „a legszebb konyhakertek” díjak átadásával indul, de lesz bábelőadás, omnibuszozás, lovagoltatás, családi sorverseny, bemutatót tartanak a KVSE fit-kidesei és a Dogland Kutyaiskola, illetve a Szőnyi Lovas Sportegyesület. Mindezek mellett sajt- és gyógyteakóstolás, babakészítés, nyuszisimogató, csocsózás, kézműveskedés, sütiverseny várja a látogatókat.

További információk a 06-70-618-70-88-as számon, a kemence.regisztracio@gmail.com címen, valamint a Kemence Egyesület Facebook oldalán.