szombat, július 20. - Illés (hu) - Eliáš, Iľja (sk) 1 EUR = 325 HUF 19 °C
Mix

Családi nap az egészség jegyében

Május 18-án, szombaton a dél-komáromi Jókai ligetben nyitja meg kapuit a Richter Egészségváros. Az országjáró szűrőprogram reggel 9.00 és délután 17.00 óra között várja az érdeklődőket.

Dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester, háziorvos, az egészségmegőrzést népszerűsítő esemény helyi főszervezője elmondta: a látogatók az ingyenes szűrővizsgálatok és betegségmegelőző tanácsadások mellett számos családi programon is részt vehetnek. Nem mellékes az sem, hogy a gyógyszergyártó cég 2 millió Forintot ajánlott fel a helyi Selye János Kórház és Rendelőintézet számára. Ezt az alaptámogatást az érdeklődők 300 Forinttal tudják növelni, úgy hogy részt vesznek a szűréseken, tanácsadásokon, előadásokon ezért pedig pénzösszeget érő adománypontot kapnak.

A Richter Egészségváros Program sorozat keretében eddig 68 helyszínen, a Richter alap felajánlását több mint 150 ezer résztvevő több mint 200 millió forinttal egészítette ki pusztán azzal, hogy részt vett az egészségügyi szűrővizsgálatokon, előadásokon vagy tanácsadásokon, így a 68 kórház összesen több mint 336 millió forint támogatást kapott a gyógyszergyártótól.

További információ a Facebookon.

FEL