Blog 2015. 05. 09.

Csapolt Strongbow Cider a „pókkocsmában” – Hűs, édes, zamatos és nagyon lazulós!

Május elején egy Heineken innovációval indult Komáromban a vakációvárós időszak.  Ez egyben előrevetíti az idei nyár egyik slágeritalának tippelt Strongbow Cider sikerét. Az almaízű, enyhén bódító, szimpatikus nedü városunkban debütált, méghozzá a közkedvelt, „pókos kocsmaként” is ismert Keltic sörözőben.

 

pokkocsma (5 of 5)

Közönségének egyik kiváltsága volt, hogy az országban az elsők között ízlelhette meg az elmúlt nyarak olyan újdonságait, mint a „tanksör”, illetve a Radler. Innét indult hódító útjára az idei év új üdvöskéje is, a Strongbow Cider, a világ legnépszerűbb cidere, melynek hazája Anglia. A cider enyhén savanykás ízű, erjesztett gyümölcsital, almabor fiatalos köntösben újragondolva, és teljesen szalonképessé téve. Kiválóan hűsít egy fülledt nyári nap után, kedvenc kiülős helyünkön, mondjuk a Keltic-ben, vagy ahol utolérhető. Ez utóbbi verzió azonban biztosan nélkülözni fogja az otthonos atmoszférát, a közösségi bulihangulatot, ami az említett kocsma egyik védjegye, a falon őrködő Pókkal együtt. Az idei nyár bulikirálynője pedig talán pont az említett Strongbow Cider lesz, a Radler méltó vetélytársa a szárazság ellen folyó küzdelemben.

pokkocsma (1 of 5)

 

Menőbb lesz mint a citromos Radler?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszegetve ízlelgettük a jeges finomságot a hely tulajdonosával, Strýček Norberttel egy délutánon. Hogy menőbb lesz-e, az még kérdéses, viszont véleményem szerint sokkal ütősebb, ami az alkoholszintjét illeti, hiszen egy gyengébb sörével vetekszik az ereje. Csakhogy „finomabb”, ízletesebb, egyszóval megnyerőbb, talán pont a hölgyek örömére. (lányok, csak óvatosan!) „A sofőröknek, bringásoknak egyáltalán nem ajánlott, hiszen nem sima üdítőről, van szó”- vélekedett a Keltic üzemeltetője. „Inkább egy felhőtlen szórakozós est kísérője lehet a Nyugat- Európában és Skandináviában már népszerű szeszes ital.”-tette hozzá. Megtudtuk azt is, hogy csapolt formában az Apple Gold verzió érhető el náluk, -kb. a sör árához hasonló összegért mérik-, de üvegesen is kapható többféle ízesítésű az említett márkából. Rengeteg jéggel az igazi.

A csapolt cider kóstolgatása után egyértelműen kijelenthetem, hogy gazdagabb lettem egy élménnyel, és ahogy a hangulatom emelkedett, a teret is kezdte betölteni valami aranyszínű ragyogás, mintha csak egy pohár hűsítő Strongbow Cideren át láttam volna a világot, egy almáktól roskadozó, árnyas fa alatt henyélve!

Próbáljátok ki Ti is, lazuljatok vele kedvetekre!