Sport 2017. 10. 17.

Deák Márta az egyik legfittebb anyuka

Vasárnap Budapesten, az MoM Sport Uszoda és Sportközpontban szervezték meg a 15. FitMoM – a Fitt Anyukák versenyét, melyen Deák Márta képviselte a határon túliakat.

A kiírás szerint a versenyre azok az amatőr sportoló fitt anyukák jelentkezhettek, akik már legalább egy saját gyerekkel rendelkeznek, emellett pedig nem értek el korábbi fitness versenyen Top5-ös helyezést. A kétfordulós verseny első körében egyen sportruházatot öltöttek a lányok, míg a második fordulóban bikiniben mutatták meg vonalaikat. A versenyzőket mindkét fordulóban egy 7 fős nemzetközi bírói kar pontozta.

A megmérettetésen 165 cm alatti kategóriában részt vett a komáromi Deák Márta is, aki a nap végén a második helyért járó díjakat (serleg, érem és PRONUTRITION ajándékcsomag) vehette át egyik példaképétől, Tímea Majorovától, aki a verseny egyik fő védnöke.

Gratulálunk!