Kultúra 2017. 06. 27.

Dél-Komárom: Értékőrzés a múzeumok éjszakáján

Június 24-én az országos múzeumok éjszakájához csatlakozott a Komáromi Klapka György Múzeum is. A tudományosan szórakoztató és szórakoztatóan tudományos programot három egymást követő időpontban hirdették meg. Este 18, 20 és 22 órakor várták az érdeklődőket, akik zsúfolásig megtöltötték a teret. Az idei témát az értékek őrzése adta.

– A programok közt szerepelt műtárgy TOP 10, vagyis az 5 legértékesebb történeti és régészeti műtárgyunkat ismerhették meg az érdeklődők. Ezek közé tartozik többek közt Jókai Mór hat ezüsttárgya, egy festménye és egy fotelje, de van országosan is egyedülálló nemzetőr csákónk is. A régészeti leletek közül kiemelném a 2014-ben megtalált római kori bronz törvénytáblát és a 2015-ben előkerült lovassági díszsisakot – nyilatkozta múzeum igazgatónője, Számadó Emese.

A komáromi múzeumok éjszakájának kiemelkedő dátuma volt 1686. Az ország ekkor szabadult fel a török rabság alól, az újjáépítésben a komáromiak élen jártak, olyannyira, hogy 1715-re Komárom lett hazánk ötödik leggazdagabb és legnépesebb városa. A 18, 20 és 22 órakor induló különleges tárlatvezetésen filmrészletek is előkerültek, melyek Komáromot a kultúra, a kézművesség, a katonaság és a vizek szempontjából egyaránt bemutatták. A látogatókat étel és italkóstoló egyaránt várta, míg zárásként Kálvin és Luther „cseréltek eszmét”, vagyis az evangélikus és a református vallás közti azonosságok és különbségek kerültek terítékre.

A múzeum időszaki kiállítása, amely a helyi protestáns egyháznak állít emléket július 10-ig még megtekinthető.

– A múzeumok éjszakáján mindhárom tárlatvezetésen zsúfolásig megtelt az intézmény – tette hozzá Számadó Emese.