Város 2014. 04. 25.

Dél-Komáromban újra feldübörögnek a motorok

A szombaton kezdődő Komáromi Napok előfutára a motorostalákozó, amely már péntektől programokat ígér a koppánymonostori Fenyves táborban.

Csaknem ötszázan jelezték már részvételüket Ausztriából és Szlovákiából is a hazai motoros barátok mellett. A résztvevők zöme a nyugat-dunántúli motoros klubokból érkezik. A rendezők arra számítanak, hogy a fellépő zenekarokat is komoly rajongótábor kíséri majd. A tábornyitás péntek reggel történik.

A szombati motoros felvonulásban kisebb változások várhatóak. Az útvonal a régi, csupán a szabályozás lesz új, miután idén a hatóságok elvárása szerint minden motoros csakis bukósisakban vehet részt a felvonuláson. A délután háromkor kezdődő dzsembori a Koppányvezér út–Ácsi út–Klapka György út–Mártírok út–Bem József út–Táncsics–Igmándi út vonalán halad, ahonnan utuk a körforgalomig, majd vissza a Fenyves táborba vezet. Tizennégy éven aluli gyermek saját motorral nem vehet részt a felvonulásban, tilos az egykerekűzés és a gyorsulás is. Lesznek azonban pörgős programok, többek közt csilisbabevő- és szalmatúró-verseny is.

Színpadi programok is lesznek bőven. Az Üstökös zenekar indítja a programot, de itt lesz a Blues Company is, és bemutatkoznak a környékbeli zenekarok is. A találkozó családias, baráti hangulatot és kifulladásig tartó koncerteket ígér minden érdeklődőnek.

motor plakát 1

(forrás: kemma.hu, fotó: facebook.komarom)