Város 2013. 06. 29.

Díjak és oklevelek átadása a városházán

2013. június 27-én a városháza kis üléstermében a város polgármestere, Anton Marek fogadta az idei polgármester díjával kitüntetett személyeket, akik az ünnepi testületi ülésen munkaügyi elfoglaltságuk miatt nem tudták átvenni megérdemelt kitüntetésüket.
Mária Rosinská doktornő a közegészségügy terén végzett munkájáért kapta az elismerést, Szayka Róbert pedig a Kempo küzdősport művelése és népszerűsítése által a város hírnevét is széles körben öregbíti. A hivatalos átadás idején is épp egy világversenyen bizonyította, hogy ő maga és védencei világviszonylatban is megállják a helyüket.

szayka
Szayka Róbert is kitüntetésben részesült.

Utána pedig mintegy 80 tehetséges, kiváló tanulmányi és egyéb eredménnyel büszkélkedhető diákkal szorított kezet a város első embere és az alpolgármeterek arra buzdítva városunk leendő elitje tagjait, jelenlegi alap- és középiskolás lányokat, fiúkat, hogy továbbra is mutassanak példát a többieknek, legyenek kitartóak és az újabb sikerek a jövőben sem maradnak majd el. Köszönetet mondott tanítóiknak, tanáraiknak, felkészítőiknek és a szülőknek, akik háttértámogatása nélkül nem lehetnének a legjobbak között.
(-krá-, komarno.sk)