Város Dél-komárom 2018. 09. 15.

Dr. Molnár Attila az év polgármestere!

A közel negyedszázados múltra visszatekintő díjat a Városi polgármesterek randevúja elnevezésű rendezvényen péntek délelőtt adták át Hajdúszoboszlón.

Ez a díj valamennyi komáromi közös sikere! Köszönöm mindazoknak, akik szavazatukkal támogattak! Azt gondolom, hogy ez a kitüntetés ugyanazt jelképezi, mint a jelenleg épülő új komáromi Duna híd: az összefogást, a szeretetet és a barátságot – fogalmazott az átadón dr. Molnár Attila polgármester.

A kitüntetetteket dr. Dukai Miklós, a Belügymisztérium önkormányzati helyettes államtitkára méltatta.

A Szféra Kft. internetes szavazásán az év alpolgármestere Holopné Schramek Kornélia, Budapest XIII. kerületének alpolgármestere lett, míg az év jegyzőjének a karcagi dr. Rózsa Sándor Györgyöt választották.

(komarom.hu)