Kultúra 2018. 06. 27.

Dunaszerdahelyen szórakoztatta a közönséget az Ahogy esik, úgy puffan

Nagy sikerrel játszott június 22-én a dunaszerdahelyi NFG klubban az Ahogy esik, úgy puffan improvizációs csapata a IV. KÖR – Kötetlen Rögtönzések Improvizációs Fesztivál első napján.

Majorfalvi Bálint (a Komáromi Jókai Színház színésze) lendületes imprós estét vezényelt le rengeteg humoros jelenettel, nevetéssel a hálás közönség előtt. A törzstagok – Nagy László (a Komáromi Jókai Színház ügyelője) és Olasz István (a Komáromi Jókai Színház színésze) mellett a közönség ismét láthatta Tóth Károly színművészt, valamint “új emberként” Téglás Márton szabadúszó színészt, aki korábban többek között a StúdióK Színház tagjaként tevékenykedett, jelenleg Budapesten a Térszínház és a Tesla Teátrum előadásaiban látható.

Tóth Károly, Majorfalvi Bálint, Téglás Márton, Olasz István, Nagy László 

Nagyszerűen illeszkedett a többnyire már összeszokott csapatba, néhány újabb videó az ő szereplésével is megtekinthető az Ahogy esik Youtube csatornán.

Az imprócsapat legközelebb július 8-án lép fel a MartFeszt-en. Játékosok: Losonczi Kata, Szabó Viktor, Olasz István, Nagy László, a játékmester: Majorfalvi Bálint. Az Ahogy esik úgy puffan csapata nyáron pihen, de ősszel már várják az újabb felkéréseket, szervezik az újabb nevetős imprós-estéket. Továbbra is több információval szolgál a csapat Facebook-csoportja.

A rajongó című jelenet Tóth Károly és Téglás Márton szereplésével:

(Ahogy esik, úgy puffan-csoport, Fotók: Göndör László)