Sport Dél-komárom 2019. 03. 12.

Dupláztak a dél-komáromi floorballosok

Nemrég Debrecen adott otthont a 2019-es Magyar Kupa négyes döntőjének. A hölgyeknél és az uraknál is azonos eredmény született: kupagyőzelem! 2015 után ismét bravúrosan mindkét dél-komáromi együttes arannyal térhetett haza.

…sokat kivett mindenkiből az előző napi Phoenix elleni meccs, míg döntős ellenfeleink a Dunai Krokodilok viszonylag könnyebb úton juthattak a fináléba. 18.00 órakor a Berki-Ágoston páros jelt adott a csapatoknak, elkezdődött a döntő. A krokodilok az első, míg mi a hetedik aranyérmünkért léptünk pályára. Jól indult a találkozó, Kiss a félpályáról szerzett óriási gólt. Egy-egy ember emberelőnyös szituációt használt ki mindkét oldal. Előbb a krokodilok, utána a csapatunknak sikerült élni a helyzettel. Pfneiszli talált a hálóba. Ezután nem született több találat, 2-1-es állásnál fújták le az első játékrészt.

A második harmad sajnos nem sikerült úgy, ahogy elterveztük: 5 perc alatt kettő gólt kaptunk, ami a krokodilok vezetését jelentette, amire még rátett egy lapáttal egy kiállítás is. Ismét szem előtt maradt a végső cél, teljes erővel rohamoztuk az ellenfél kapuját. Egy, a kapusról lepattanó labdát Czank juttatta a hálóba négy perccel a harmad vége előtt. Óriási löketet adott a csapatnak a gól, hiszen rövid időn belül két szépségdíjas találatot láthattunk. Előbb Benkei passzából Pfneiszli, majd Pfneiszli passzából Benkei szerzett gólt. Sajnos egy sérülés is közbeszólt, Tóth Krisztiánt kellett lesegíteni a pályáról. Az eredményjelző 5-3-as komáromi vezetést mutatott 40 perc után. A harmadik játékrészre felerősödött a krokodilok nyomása, sikerült is betalálniuk, de kettő perccel később Németh átadásából Benkei szerzett gólt. Nem állt meg az úthenger: Bondor kétszer egymás után talált a krokodilok kapujába. Négy gólos volt a differencia a javunkra, öt perc volt hátra a döntőből. Krokodilok mindent egy lapra feltéve, 6 emberrel rohamozták a kapunkat, viszont nem sikerült gólt szerezniük, ezzel ellenben Kiss megadta a kegyelemdöfést, üres kapura lőhetett a térfelünkről, ami már öt gólos előnyt jelentett. Még egy krokodilos gól esett a meccsen, ezzel beállítva a 9-5-ös végeredményt. A meccs legjobbjáért járó díjat Pfneiszli Péter vehette át. Kezdődhetett az örömünnep, fieszta Komáromig!

Immáron hetedik alkalommal sikerült elhódítani a Magyar Kupát, a lányok után mi is magasba emelhettük a trófeát. A 2015-ös mohácsi kupasiker után ismét Komáromba került mind a női, mind a férfi Magyar Kupa. Mindenki kitette szívét-lelkét a pályára, hihetetlen teljesítményt nyújtottak a játékosok és Haris Tibor vezetőedző – olvasható a Szőnyi Palánkdöngetők Körének honlapján.

A győztes csapatokat néhány nappal ezelőtt dr. Molnár Attila polgármester is köszöntötte a Városházán.