Sport 2018. 11. 08.

Edzés mesterfokon – Kacz Zolival

Fejtörést okozhat manapság, hogy melyik mozgásforma lehet a legideálisabb számunkra, amiben nem csak örömünket leljük, de javíthatjuk kondíciónkat, erősödhetünk, vagy éppen kikapcsolódhatunk és levezethetjük a mindennapi stresszt. Ha nem tudod eldönteni, melyik úton indulj el, tegyél egy próbát Kacz Zoli hibrid edzésein, majd az ott tanultakat hasznosítsd a mindennapokban is!

Zoli hosszú évek óta foglakozik már sporttal, testedzéssel, rengeteg szakirodalmat olvas, 2015-ben pedig elvégezte az IFBB szövetség Nemzetközi Szakedző képzését Budapesten – de szakmai hozzáértését különböző speciális tanfolyamokkal továbbra is bővíti. „A hétköznapi ember a testmozgásra sem annyi időt, sem annyi pénzt nem tud áldozni, mint pl.: egy fitneszversenyző – és nem is szükséges. Sokkal inkább a természetes mozgásból eredő képességek fejlesztését tartom elsődlegesnek. A fitneszgépek például mesterséges mozgást utánoznak, az izolált mozgás pedig már alapból nem természetes.”

A WFC – Harcosok klubja épületének jógatermében Te is kipróbálhatod, mit tudtok közösen elérni! (Vár utca 22. Komárom, a volt röplabdacsarnok épülete a KFC focipálya mögött.) Zoli számos elégedett ügyféllel maga mögött évek óta segíti kliensei fejlődését személyi edzőként fitnesztermekben, de Szalai Árpád szakmai kollégája jóvoltából a gútai Atlas Fitness, Man Maker csoportjának funkcionális edzéseit is vezette több, mint egy éven át. „Az edzéseimen rengeteg korrekciós gyakorlatot használunk, mobilizálunk, ízületeket ’olajozunk’, izmokat aktiválunk. Főleg szabad súlyokkal, saját testsúllyal, gumiszalaggal, medicinlabdával, olimpiai gyűrűvel, valamint kettlebell-el dolgozunk.”

A hibrid edzések ’mellékterméke’ nem utolsó sorban a vonzó, feszes, formás külső. Sőt, növelik a térben való érzékelést, a koordinációs képességeket, az egyensúly érzéket, a testtudatot, az állóképességet, erőt fejlesztenek, izmot növelnek és zsírt égetnek. „A hétköznapokban sosem emelünk kiegyensúlyozott, jó fogású terheket, háttámasszal, vagy éppen sínben mozgatva. Miért erősítsük azt, ami nem természetes a testnek? Az amúgy is megszokott asztal-autó-kanapé-ágy körforgás miatt az ízületi mozgástartományok leszűkülnek, az izmok megrövidülnek, a szalagok elgyengülnek, leépülnek és sérülékennyé válnak.” Bármilyen dinamikusabb, nagyobb terheléssel járó mozdulat komoly következményekkel járhat. A mozgás egyik legfontosabb szerepe a szellemi frissesség fenntartása. Minden olyan koordinációs mozdulat, amely idegen a testnek, komoly impulzusokkal ingerli a központi idegrendszert. Ez nagymértékben fejleszti az izom idegi kapcsolatait, folyamatosan kényszerítve az agyat arra, hogy helyesen reagáljon a különböző helyzetekre. „Az edzőtermi gépekkel való edzés sajnos emiatt sem képes a lecsökkent testtudat, az egyensúlyérzék vagy a motorikus reflex regenerációjára, fejlesztésére.”

Ha szeretnél az életminőségeden javítani és ennek gyümölcsét nem csak külsőleg, de a mindennapok teendői közepette is állandó jelleggel élvezni, érdeklődj az Edzés Mesterfokon Facebook oldalán üzenetben az időpontokkal és szabad helyekkel kapcsolatban – akár egyedül, akár párban, akár csapatban. „Elsősorban az alapadatokat vesszük fel, feltérképezzük a mozgással, és erőnléttel kapcsolatos képességeket. Ezek alapján kialakítjuk a személyre szabott korrekciós, illetve erősítő gyakorlatokat, tehát az edzéstervet. Minden gyakorlat technikáját természetesen egy, vagy több oktatás alkalmával közösen el is sajátítjuk. A fejlődés ütemével megegyezően lehet számítani a terhelés növelésére, illetve az egyre nehezebb gyakorlatokra is. A fő célom az, hogy vendégeim megtanuljanak mozogni, sérülés mentesen, önállóan edzeni és egyúttal egy olyan életvitelt elsajátítani, ami garantálja számukra a lehető leghosszabb ideig tartó, vitális testben való életet.”