Város 2014. 01. 27.

Egy alagsori tárolóba csalta, majd kirabolta a sértettet

Sértett és gyanúsított évek óta ismerték egymást. Osztálytársak voltak a középiskolában, ezért bízott meg a feljelentő K. Csabában és 2014. január 26-án követte őt egy dél-komáromi tömbház alagsorába, ahol a gyanúsított ígérete szerint eladásra szánt gázolajat találnak.

Az üzletről előre megegyeztek. A sértettnek 100 literre volt szüksége, melyért 30.000 forintot kellett fizetnie. Amint leértek az alagsorba, K. Csaba ellökte a sértettet és kikapta kezéből a pénzt. A sértett feljelentését követően a komáromi nyomozók elfogták a 24 éves komáromi férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya gyanúsítotti kihallgatását követően rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette K. Csabát és kezdeményezi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.

(illusztrációs felvétel)