Kultúra 2017. 11. 09.

Egy est az elmének és a léleknek

A City Reboot polgári társulás november 11-én ART: mix Festival néven, egésznapos programmal készül a színház, az irodalom, a zene, a lemezek és a mandala szerelmesei számára.

A City Reboot csapata 2011-ben kezdte meg tevékenységét a komáromi kulturális életben. A társuláshoz olyan nagy hírű események kapcsolódnak, mint a RÉVolution partyk, a Bandor Éva és Olasz István szereplésével előadott Szer+elem+ez? verses összeállítás, vagy közreműködőként a Kom-Unity és Konkoly Open Air rendezvények.

Az 5 fiatalt tömörítő társaság most azonban egy új rendezvénnyel állt elő, ami az eddigieknél sokkal változatosabb programokat kínál.

„Arról álmodoztam, hogy csináljunk az eddigieknél egy átfogóbb, változatosabb rendezvényt, hogy a zenei bulik mellett egy kicsit többet is adjunk az embereknek, a városnak. A társszervezőknek is köszönhetően pedig egy igazán komplex esemény várja majd szombaton az irodalomra, a színházra és a jó zenére fogékony embereket. Tulajdonképpen az est előhírnökei voltak a Komáromi Napokra szervezett rendezvényeink is, mely során Bonsai kiállítással, filmvetítéssel és lemezbörzével vártuk a látogatókat. Reményeink szerint a résztvevők úgy mennek majd haza a nap végeztével, hogy a buli mellett az elmének és a léleknek is adott egy kis pluszt az este – mondta el Olasz István, a rendezvény egyik főszervezője.

A RÉV-be ellátogatók a délután során először Kiss Dalma mandala kiállításával és workshopjával találkozhatnak majd, melynek során lehetőség nyílik mandala készítésre, illetve a kiállított termékek megvásárlására is. Ezzel párhuzamosan Gál Andrea szintén árulja majd kézműves termékeit (pénztárcák, fülbevalók), valamint ekkor fog zajlani a lemezbörze is, melyre Galántáról, Szerdahelyről és Újvárból is érkeznek majd gyűjtők.

Ezt követően az irodalom különböző ágazatáé lesz a főszerep. Czinki Ferenc legújabb könyve, a Pozsonyi metró bemutatásra kerül, majd ezután Babiczky Tibornak és Laboda Róbertnek köszönhetően a versek világába is betekintést nyerhetünk. Az irodalmi blokk slam részéért Laboda Robi mellett György Ádám lesz a felelős. Az est különlegességeként Hekele Dániel trombitán adja majd a szövegek aláfestő zenéjét.

Az este Gogol monodrámájával, az Egy őrült naplójá-val folytatódik majd, melyet a Jókai Színházban is játszó, egyébként pedig a Pozsonyi Színművészeti Egyetem diákja, Béhr Márton fog előadni. A darab rendezője Rédli Károly, aki szintén a pozsonyi egyetem hallgatója.

Az esemény zenei részéért előbb Zolta & Brando fog felelni, majd őket fogja követni a Serpico Acoustic formáció, akik ismert számokat dolgoznak fel, „reggaesítenek” meg. A csapat sajátossága, hogy koncertjeik gyakorta egy improvizációba csapnak át, ezáltal szolgáltatva minden alkalommal egyedi élményt a hallgatóknak.

Az est lezárásaként hajnalig tartó zenélés következik, melyet Zolta & Brando, valamint Dilemma szolgáltat majd.

A City Reboot csapata mellett több szervezet és személy is részt vesz az este lebonyolításában. A társulat ezúton is köszöni Komárom Városa, a RÉV, Laboda Robi és a gútai Csináld Magad Mozgalom segítségét a szervezésben.

RÉSZLETES PROGRAM:

ART: mix FESTIVAL

DÉLUTÁNI PROGRAMOK / POOBEDNAJŠIE PROGRAMY
15:00 – 18:00
Lemezbörze/ Burza platní
Dalmandala – Mandala workshop Dalmival
Filmek vetítése underground zenei irányzatokról / Premietanie filmov o rôznych undergroundových hudobných štýloch

IRODALOM – Vers, próza, slam
18:30 – 19:45
Czinki Feri: Pozsonyi Metró (könyvbemutató)
Beszélgetőtárs: Babiczky Tibor
Felolvasnak a műveikből: Babiczky Tibor, Czinki Feri, Laboda Robi, György Ádám
Trombitán kísér: Hekele Dániel

SZÍNHÁZ
20:00 – 21:30
Gogol: Egy őrült naplója (monodráma)
Játssza: Béhr Márton
Rendezte: Rédli Károly

WARM UP dj set: ZOLTA & BRANDO (Highland Underground)
21:30 – 22:30

KONCERT
22:30 – 00:00
SERPICO ACOUSTIC – reggae, dub

PARTY
00:00 – 05:00
ZOLTA & BRANDO (Highland Underground)
Dilemma (City Reboot, Big Dilemmaz)
reggae, funk, glitch hop, breaks

Belépő / Vstupné
15:00 – 19:30 ingyenes / zadarmo
19:30 – 23:30 4 euro
23:30 – 3 euro

Bővebb információk az este Facebook eseményénél.