Sport 2012. 09. 25.

Egy hét a Fulhamnál-Topklub tesztelte a tehetséges ekeli spílert

Az elmúlt idényben 59-szer rezdített hálót az ekeliek reménysége: Gacsal Zsolt, a diákok III. ligájának csatározásai során. Az új idényben már magasabb korosztályban kergeti a bőrt a tehetséges gólvágó, ahol gyakran 3 évvel idősebb bekkeknek az eszén kell túljárnia.

Az 5 mérkőzésen lőtt 8 gólja is tanúsítja, fiatal kora ellenére az ifik között is ő viszi a prímet. Természetesen, nem kerülte el a menedzserek figyelmét Zsolti produkciója, mivel több magasabb osztályban szereplő klub is érdeklődött iránta. A Fulhamtól kapott meghívásnak azonban nem tudott ellenállni, és rögtön igent mondott. Így kerek egy hetet az U16-os csapattal készülhetett.

Zsolti naplójából:


Vasárnap (szeptember 9)
A menedzserem barátnőjével gépre szálltunk, majd megérkezésünk után egy nagyon szimpatikus és kedves családnál szálltunk meg. Este szobatársat is kaptam, Magyarországról érkezett Ádám, aki szintén próbajátékra jött az U18-as csapathoz. Nagy örömömre, internet hozzáférési lehetőség is volt a lakosztályomon, így kapcsolatban voltam családommal, barátaimmal.

Hétfő
Reggel 9 órakor a Fulham akadémiájának edzőközpontjában kellett jelentkeznem, ahol megkaptam a felszerelést és körbevezettek a komplexben, majd részt vettem az első edzésemen. Társaim nagyon jó testfelépítésűek voltak, és a 20 tagú keretet 18 afrikai gyökerekkel rendelkező játékos alkotta. A tréningen sokat futottunk és technikai gyakorlatokat végeztünk. Természetesen, sokkal nagyobb sebességgel, mit amihez hozzá voltam szokva. Az edzést ebéd követte a klub éttermében, ahol a Fulham felnőtt csapatának tagjaival együtt ettünk. Délután már a szálláson pihentem és élményeimről chateltem a szeretteimmel.

Kedd
Az edzőközpontba délbe vittek, első utam azért az étterembe vezetett, ahol személyesen láttam Mladen Petricet, Senderost, Riiset, Berbatovot, Bryan Ruizt és a többieket. Mondanom se kell, a kaja alig csúszott le, olyan izgatott voltam. 13.45-kor már ismét a pályán tettük dolgunkat. Egy kis cicázás, majd atlétikai dolgokkal tarkított bemelegítés. Ezt követte futás és kombinációk a labdával, majd a végén foci. Az edzés végén a csapat fele a kapura lövéseket gyakorolta, a másik fele a konditeremben gürizett. 16.15 órakor végeztünk, alig álltam a lábamon. 17.00 órakor már a szállásomon voltam hulla fáradtan. Este a szokásos „csetelés”, majd elaludtam, mint a bunda.

Szerda
Szintén délben kezdtem a napot a központban, szokásos ebéd a felnőttekkel, majd irány a pálya, ahol posztok szerinti csoportokban edzettünk. Csatártársaim technikailag nagyon jól képzettek, gyorsak és kemények, az edzésen nincs lazítás, mindenki keményen odateszi magát, mint a bajnoki mérkőzésen. Az edzés után pihenek ismét a szállásomon, a városnézés elmarad. Fáradt vagyok.

Csütörtök
Délben ebéd, majd 13.45-kor edzés. Lassan kezdem megszokni, sőt élvezem a tréninget. Cicázás, bemelegítés, labdakezelés, labdatartás és beadások gyakorlása. A hab a tortán, az egy órás konditerem. 18.00 órakor már az ágyban pihenek. Gyorsan halad az idő – átfut az agyamon. Alvás előtt ígéretet tettem magamnak – hazaérkezésem után jobban tanulom az angolt. Megértem ugyan mit mond az edző, de inkább nem próbálok kérdezni.

Péntek
9.00 – irány az edzésközpont, majd 10-kor kifutottunk a zöld gyepre. A mai program: bemelegítés, kis területen labdatartás, aztán foci és a végén levezető futás. Megebédeltünk, aztán visszavittek a szállásra. Délután pihenés, majd passzolgattunk szobatársammal a kertben.
15.30 kor megkaptam otthonról az örömhírt: megszületett a kis öcsém (3,31 kg / 48 cm). Abban a pillanatban én voltam a legboldogabb ember a világon.

Szombat
9.30 – utolsó edzésem. Bemelegítés, majd kispályán fociztunk 2v2, aztán 3v3, majd a végén az egész csapat. Utána ebéd és irány a Fulham stadionja, ahol 15.00 órakor kezdődött a Fulham – West Brom meccs. A jó iramú, izgalmas meccs végén elbúcsúztam a csapattól – irány a szállás. Este összecsomagoltam a dolgaimat, és örültem, hogy egy hét távollét után ismét hazautazom, s először meglátom kisöcsémet.

További érdekes cikkeket, friss eredményeket, szókimondó focifórumot, s nagyon sok hírt a futball világából itt találhattok:

http://www.knfoci.sk/

(knfoci.sk nyomán)