Sport 2014. 10. 20.

FOCI: Egyhangú döntetlen a lilák otthonában

Az utolsó hazai mérkőzésen öt hazai gólnak is örülhettek a szurkolók, ezért is furcsa, hogy a szép idő ellenére kevesen voltak kíváncsiak a találkozóra.

Harmadik liga

KFC – Bős 0:0

Az emberek mintha megérezték volna, hogy nem sok látnivaló lesz a mérkőzésen, hiszen a színvonal hagyott némi kívánnivalót maga után, ráadásul a kapuk is csak elvétve forogtak veszélyben. Az első félidőben inkább a vendégek voltak veszélyesebbek, fordulás után viszont a lilák vették át az irányítást, ugyanakkor gólt nem sikerült szerezniük. Az utolsó 5 fordulóban a komáromiak a lehetséges 15 pontból mindössze ötöt gyűjtöttek be, remélhetőleg ez a tendencia hamarosan változni fog.

Topolčany – Nagymegyer 0:3 (0:2) – Gólszerzők: Čtvrtníček, Tuschel, Musil – A megyeri csapat a mérkőzés elejétől támadólag léptek fel, és már az 5. percben vezetést szereztek, sőt, húsz perccel később meg is duplázták az előnyüket. Innentől kezdve már csak az eredmény tartására törekedtek, s bár a vendéglátók próbálkoztak, a pontot az i-re mégis a megyeriek rakták fel. Összességében elmondható, hogy nagyon sima meccs volt ez számukra, és továbbra is magabiztosan vezetik a tabellát.

 

Negyedik liga

Gúta – Zselíz 2:2 (1:1) – Gólszerzők: Cingel, Magyar – A gútaiak rengeteg gólhelyzetet kihagytak, ugyanakkor a vendégek mindkét komoly lehetőségüket kihasználták. Ráadásul nyilvánvalóan az egy pontért jöttek, hiszen szinte minden alkalmat megragadtak egy kis időhúzásra. A hazaiak ugyan szintén szereztek két gólt, de sokkal több is összejöhetett volna, viszont a csatáraik ezen a napon nem álltak a helyzet magaslatán.

 

Ötödik liga

Marcelháza – Naszvad 3:0 (0:0) – Bottyán A., Tóth Z., Gere L. – Meglepetésre a vendégcsapat lépett fel kezdeményezőbben és több lehetőséget is elpuskázott. Fél óra játék után azonban emberhátrányba került a naszvadi alakulat, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hazai gárda fokozatosan átvette a kezdeményezést. Ellenfelüket szépen lassan felőrölték, és otthon tartották a pontokat.

Ógyalla – Ekel 3:0 (3:0), Porubszky A. 2, Molnár P. – Jól kezdtek a sörgyáriak és szép támadások után a 12. percben már kétgólos előnyre tettek szert. Az ekeliek legnagyobb helyzete ennél az állásnál maradt ki, majd a 27. percben a vendégek hálóőre ismét kapitulált. A továbbiakban ugyan a vendégcsapat igyekezett  valamit kezdeni a találkozóval, de a hazaik fegyelmezett játékára nem találták az ellenszert.

Komját – Ímely 1:5 (1:4), Selický I. – Kender R. 3, Gál R., Lovász J. – A minden szempontból jobb vendégcsapat végig uralta a mérkőzést és teljesen megérdemelten begyűjtötte a 3 pontot. Az ímelyiek gólfelelőse, Kender, háromszor is bevette a házigazdák kapuját. A komjátiak ugyan igyekeztek, de egy szépségdíjas találton kívül nem futotta többre.

Szentpéter – Bánov 2:3 (1:2), Varga R., Lakatos Gy. – Švajda M., Hajtman M. 2 – Nagyon rosszul kezdett a hazai gárda, már a 30. másodpercben egy védelmi hiba után kapituláltak. A 7. minutumban megszületett az egyenlítés, de pár perc múlva egy szöglet után ismét a vendégek javára billent a mérleg nyelve. A második játékrészben nagy elszántsággal nyomult előre a szentpéteri alakulat, meg is született az egyenlítés Lakatos révén, de egy hiba után ismét az ellenfél volt az előnyben. Az utolsó fél órában a vendégek nem a focival törődtek, inkább csak minden bevethető fegyverrel próbálták megtartani az eredményt.

Nagysalló – Perbete 2:1 (1:1), Barecz Ľ – Šulák M., Horáček N. – öngól – Šulák a 13. percben megszerezte a vezetést a perbeteieknek, utána óriási ziccerben Németh kétszer is hibázott. A hazaiak is több helyzetet elbaltáztak, de végül a szünet előtt egyenlítettek. A második játékrészben mindkét csapat sorra hagyta ki helyzeteit. Amikor már mindenki csak a végső sípszóra várt, egy kavarodás után Horáček fejéről a vendégkapuban landolt a labda. A játék alapján döntetlen szagú meccsen, szerencsés hazai győzelem született.

 

Járási első osztály

 Bátorkeszi – Marcelháza „B” 0:1 (0:0) – A mérkőzés első 15 percében még a hazaiak diktálták a tempót, onnantól kezdve viszont a vendégek kerültek fölénybe, végig uralták a játékot, és teljesen megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.

 Hetény – Csallóközaranyos 2:0 (1:0) – Gólszerzők: Csintalan 2x – A hazaiak az egész mérkőzés folyamán mezőnyfölényben játszottak, annak ellenére, hogy az igencsak kellemetlen, fiatal aranyosi csapat sok borsot tört az orruk alá. Ugyanakkor a különbség lehetett volna nagyobb is. Csintalan duplázott, és ezzel a győzelem is megszületett.

Dulovce – Nemesócsa 1:1 (0:1) – Gólszerzők: Góri – A hazaiak birtokolták többet a labdát, több helyzetet is kidolgoztak, mégis a vendégek szereztek vezetést egy szépen felépített ellentámadásból. A második félidőben az újgyallai csapat futott az eredmény után, az ócsaiak keményen védekeztek, de nem tudták kihúzni, hiszen 10 perccel a vége előtt az ő hálójukban kötött ki a laszti. A vendéglátók tovább dolgoztak a három pontért, de több gólt már nem sikerült lőniük.

Nagykeszi – Izsa 2:1 (1:1) – Gólszerzők: Bagin 2x, ill. Vörös – Feszült hangulatú mérkőzést produkált a két csapat, gyakran villant a sárga lap. Az is lehet, hogy a harmadik percben gólt szerző hazaiak felbőszítették eddig még veretlen ellenfelüket. Ugyan az izsaiaknak 20 perccel később összejött az egyenlítés, nem tudtak élni a lélektani előnnyel. Fordulás után a 65. perc környékén büntetőből ismét Nagykeszinél volt az előny, és ezt már a meccs végéig meg is tartották. Izsa elszenvedte első vereségét a bajnokságban, az üldözői legnagyobb örömére.

Pat – FK Activ 2:1 (0:0) – Gólszerzők: Paulík, Lakatos L., ill. Lőrinc – Ezen a harcos mérkőzésen a hazai csapat inkább a kontrákra rendezkedett be, és mint ahogy azt az eredmény mutatja, nagyon jól tették. A taktika működött, és a második félidőben már két góllal is vezettek. Ekkor ugyan a komáromiaknak összejött a szépítés, sőt, mentek is az eredmény után, de a patiak sikeresen kivédekezték az ellenfél támadásait, és megérdemelten tartották otthon a három pontot.

Búcs – Gúta „B” – 4:1 (2:1) – Gólszerzők: Mánya, Kiss, Sánta, Mikle, ill. Tóth – A mérkőzés első percétől nem volt kérdés, hogy ki nyeri a találkozót, csupán a gólarány volt kérdéses. Végül a búcsiak remek időjárási körülmények között kényelmes győzelmet arattak.

Lakszakállas – Keszegfalva 1:0 (1:0) – Gólszerzők: Komjáti – Majer Ferenc, a klub titkára Dárdai Pál szavait ismételte: „Ez egy olyan meccs volt, mely után köpni kell, és menni tovább”. Helyzetek alig akadtak, a pályán szenvedtek a játékosok. Végül azért sikerült a három pontot otthon tartani.

 

Járási másodosztály

Šrobárová – Bogyarét 7:1 (3:0) – Meček, Čepela 2x, Štupický 2x, Ortuta, Hegedűs, ill. Hrotko

Vágfüzes – Megyercs 2:0 – Tokár P., Habardík

 Csicsó – Dunaradvány 3:2 (1:0) – Hazai gólok: Polgár, Bödők, Dudás

Bajcs – SJE 2:2 (0:0) – Vendéggólok: Jávorka, Mezei E.

Martos – Örsújfalu 1:2 (0:1) – Hazai gól: Ondró

Ifjúságfalva – Nagysziget 2:1 (2:0) – Hazai gólok: Ollé R., Vizvári

(DELTA, foto: František Kecskés)