Város 2017. 04. 03.

Egyre nagyobb terhet jelent a városnak a buszközlekedés fenntartása

Egyre kevesebben használják a városi buszokat, aminek köszönhetően egyre nagyobb terhet jelent a városi kasszának a tömegközlekedés fenntartása. Az idei évben újra meg lesz versenyeztetve a szolgáltatás, amellyel a következő 10 évre eldőlnek a buszközlekedés irányvonalai. Az önkormányzat több pályázattal és fejlesztéssel próbálja népszerűvé tenni a buszozást.

Az utolsó testületi ülés egyik pontja a tömegközlekedés hatékonyságának kiértékelése volt. A téma azért is fontos, mivel a jelenlegi szolgáltató, az ARRIVA szerződése 3 évre szólt, majd még egy évre, az év végéig meg lett hosszabbítva.

Idén újabb közbeszerzésre kerül sor, amely a következő 10 évre határozza meg a feltételeket. Emiatt kiemelten fontos a korábbi évek értékelése, az új igények meghatározása, mivel a közlekedési szokások Komáromban jelentősen változnak.

Az elmúlt négy év adatai nem túl biztatóak, egyre kevesebben használják a városi buszokat, ezalatt az időszak alatt több mint 60 ezerrel csökkent a jegyet váltók száma, ami 16 327 euró csökkenést jelentett a bevételben.

A szolgáltatóval kötött szerződés értelmében a képviselők határozhatják meg az árakat és a járatok számát is, azonban a kiadások és a bevételek közti rést a városnak kell fizetni. A csökkenő utasszám így egyben a város nagyobb hozzájárulását is jelenti, ráadásul az öregebb buszok javítási költségei is jelentősek. Jelenleg egy 26 éves nagy, két 3 éves közepes és egy 9 éves kisebb jármű szolgálja a komáromiakat.

eladott jegyek száma
város kiadásai (EUR)

2013
303 842
161 322,75

2014
280 549
169 326,78

2015
259 610
177 788,90

2016
243 059
214 239,48

Az önkormányzati ülésen elhangzott, hogy nem a szolgáltatás ára magas, mivel más városokkal összehasonlítva Komáromban viszonylag alacsony a kilométerekre jutó költség, csak kevés az utas. Többen az taxik szerepét említették, amelyek annak ellenére szaporodtak el, hogy a taxiparkoló helyek ára országos viszonylatban Komáromban magas. A taxik intenzívebb ellenőrzése is felmerült.

Többen hangsúlyozták, hogy a csökkenés ellenére még mindig több mint 200 ezren váltanak jegyet és vannak lakosok, akik minden nap így jutnak el az iskolába vagy a munkahelyükre. Emiatt a városnak be kell vállalni az egyre nagyobb kiadásokat, az önkormányzatnak népszerűsíteni kell ezt a környezetbarát utazási formát, különösen az egyre növekvő számú személyautók miatt.

„A város több módon igyekszik vonzóvá tenni a tömegközlekedést. Egy elnyert támogatásnak köszönhetően 90 ezer euróból megújul a központi pályaudvar épületének külseje és hőszigetelése. Egy benyújtott interreges pályázatból szeretnénk az pályaudvar külsejét rendbe rakni, az épületet belül is modernizálni, továbbá több digitális panel kerülne ki a kisebb megállókra. Sikeres pályázat esetén elektromos busz közlekedne Komárom északi és déli része közt, amely valószínűleg ingyenes lenne. A város nagyobb hirdető cégekkel szeretné több buszmegállót felújítani, így nem terhelve a költségvetést, reklámfelületet adva a cégnek” – foglalta össze a lépéseket Keszegh Béla alpolgármester, aki az ezzel kapcsolatos anyagot a testület elé terjesztette. Más városok példáit is elemzik, hogy a leghatékonyabban sikerüljön a következő 10 évet megszervezni.

Komarno.sk