Kultúra Dél-komárom 2018. 01. 29.

Egység a különbözőségben

Január harmadik hetében immár ötvenedik alkalommal tartottak ökumenikus imahetet. Dél-Komáromban szerdától szombatig a négy történelmi egyház felekezeténél szerveztek programot. Az igét minden alkalommal egy másik felekezet lelkésze hirdette, míg a liturgikus hátteret az adott gyülekezet szolgáltatta. 

– Az év 51 másik hetében különbözőek vagyunk, azonban egy héten át az egységet hirdetjük. Ilyenkor jövünk rá, hogy a különbözőségeink ellenére mennyi közös van bennünk. Minden évben más ország, más terület kapja a jogot, hogy kiválasszák az ökumenikus imahét témáját. Idén a karibi országokra esett a választás. Náluk a rabszolgaság lett a fő téma. Ma is van rabszolgaság, csak más formában. Gondoljunk csak a függőségekre, a társadalmi megosztottságra – magyarázta Máté László református esperes.

Az ökumenikus imahét programjába Komárom négy történelmi egyháza, a római katolikus, a református, az evangélikus és a baptista kapcsolódott be.

– Dél-Komáromban a felekezeti megoszlás az országos átlagot követi. A legtöbben a római katolikusok vannak, majd a reformátusok, aztán az evangélikusok és a baptisták – tette hozzá a lelkész, aki elmondta azt is, hogy a városban nem csupán az ökumenikus imahét során mutatkozik meg az ökumenizmus, hanem a mindennapokban is. Megvalósul a családokban a vegyes házasságok révén, a hitoktatásban, de a városi ünnepségek, események alkalmával is gyakori az ökumenikus áldás.

(Forrás: komarom.hu)