Város 2017. 02. 01.

Elég volt! Elzárják a vizet a problémás lakótömbökben az „egyesen”

Az egyes lakótelep legproblémásabb lakótömbjeiben, az Esztergályos utca 1-3 szám alatt hamarosan elzárhatja a vizet városunk víz- és a csatornaműve, a KOMVaK. Ugyanis a ház tulajdonosa, a budapesti tulajdonosú Mésange Kft. már tavaly február óta nem fizet, felhalmozott tartozása (csak a vízhasználatért)  21 528  euró. Mint ismeretes, az említett házban „összeférhetetlen” lakosok élnek, akik régóta teszik elviselhetetlenné a környéken élők mindennapjait.

A Mésange Kft. tartozása (csak a vízhasználatért)  21 528  euró

Erről Stubendek László polgármester és Keszegh Béla alpolgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit a tegnapi (január 31.) sajtóreggeli keretében. „Mivel a tulajdonos elzárkózik mindennemű együttműködésről, végül a képviselő-testület úgy döntött, a városnak a lehető leghatározottabban kell föllépnie – mondta Keszegh Béla.

Ezen a héten még egyszer, utoljára felszólítják a tulajdonost, hogy haladéktalanul rendezze tartozását. Amennyiben ezt figyelmen kívül hagyja, február 6-án a KOMVaK munkatársai a városi rendőrség kíséretében a helyszínen (azaz az említett blokkokban) kifüggesztik a felszólítást. Ezt követően a Mésange Kft.-nek egy hete lesz arra, hogy kifizesse a  21 528  eurót. Ha erre sem reagál,

február 13-án, reggel 8:00 órakor elzárják a vizet a lakótömbben, a városi rendőrség felügyelete mellett.  

Érdekes módon a kérdéses lakótömbök között számos nem komáromi autó parkol. Olvasói felvétel.
Érdekes módon a kérdéses lakótömbök között számos nem komáromi autó parkol. Olvasói felvétel.

„Mivel ilyesmire még sosem került sor városunkban, nem tudjuk azt sem, milyen reakciókat, hatást fog kiváltani a környéken – folytatta Keszegh Béla. – Ezért igyekszünk a lehető legjobban felkészülni rá, hogy a lehető legszervezettebben bonyolódjon le a vízelzárás. Január 30-án munkacsoport jött létre a polgármester felhívására, a közegészségügyi hivatal, a városi rendőrség, a KOMVaK képviselőinek, valamint a szociális osztály terepmunkása és a hivatal vezetője részvételével. Részletesen átbeszéltük, pontosan milyen lépések mentén haladunk, és hogy ilyen esetben milyen kötelességei vannak a városnak.” Miután elzárták a vizet, a munkacsoport ismét összeül, hogy kiértékeljék az eseményeket.

A Mésange Kft.-nek nem ez az egyetlen tartozása, és nem csak a városnak nem fizet. A város már számos, több ezer eurós büntetést is kivont rá – amelyeket a legtöbb esetben csak görget maga előtt. 

Nyári idill a lakótelepen. mert ők egyébként nagyon odafigyelnek a gyerekek. Olvasói felvétel.
Nyári idill a lakótelepen, avagy alapos szülői felügyelet. Olvasói felvétel.

A tegnapi sajtóreggelin a város vezetői az összeférhetetlen lakosokhoz tartozó, másik témával kapcsolatosan is tájékoztatták az újságírókat. Megtörtént a versenytárgyalás a roma járőr személyére vonatkozóan. Sajnos egyelőre nem sikerült megtalálni a megfelelő embert.

Sajnos egyelőre  nem sikerült megtalálni a megfelelő roma járőrt.

„Nagyon összetett feltételeknek kellett volna megfelelnie az illetőnek – tájékoztatott az alpolgármester – amit végül is egyetlen jelölt sem tudott teljesíteni. Itt szóba kerül az illető megbízhatósága, fizikuma (ereje), de nem mellékes az sem, hogy szlovákul, magyarul és roma  nyelven is jól kell magát kifejeznie.”

Dráfi Anikó